Hagyományőrző tevékenység

2021.10.02. 16:00

„A bornak meg kell adni a tiszteletet”

Az István Nádor Borlovagrend a bükkaljai borok és Miskolc jó hírnevét viszi szerte a világban.

Detzky Anna

20210901 Miskolc Miskolc város Nívódíjasa lett az István Nádor Borlovagrend. Ennek kapcsán interjú Czupper András, a borlovagrend elnök-nagymesterével. Fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország

Fotó: Ádám János

Az ősz a szüret és a borkészítés ideje, amelyhez hazánkban is rengeteg népszokás kapcsolódik. A Bükki borvidék hagyományainak ápolása már több mint két évtizede az István Nádor Borlovagrend nevéhez fűződik. A borrend hagyományőrző tevékenységéért és szakmai munkájáért több rangos elismerése mellett, a közelmúltban Nívódíjat kapott. Czupper András nagymesterrel beszélgettünk.

Mivel foglalkozik a borlovagrend?

Anélkül, hogy pátoszi hangot ütnék meg, számunkra a bor nem pusztán alkoholos ital, hanem Isten áldása. Látjuk benne a sok munkát, ahogy a pohár bor az asztalra kerül. A mi célunk az, hogy a Bükki borvidék értékes nedűinek népszerűsítése mellett, a borról alkotott fogalmat kicsit módosítsuk az emberek tudatában. Tevékenységünk a borászathoz kapcsolódó régi, elfelejtett népi hagyományok ápolására is összpontosít. A pincékben valamikor szokás volt, hogy mielőtt a gazda töltött a lopóval, a földre löttyintett egy kortyocskát, ezzel is hálát adva a teremtőnek, megköszönve a fáradságos munkát. A mai fiatalok újra kezdik megismerni, hogy ez egyfajta hálaadás.

Melyek a legfontosabb hagyományok, amelyeket ápolnak?

Év elején vice vesszőszenteléssel indítunk a diósgyőri római katolikus templomban. A plébános, Mikolai Vince atya is borrendi tagunk. Meghitt pillanat, amikor a misén megszenteli a vesszőket. A szertartás után a hívek hazavihetnek egy szentelt szőlővesszőt, és kint a templom előtt megkínáljuk őket egy kis pohár borral. Sokan január 22-én már azzal jönnek vissza hozzánk, hogy kihajtott a vessző, amit elültettek. Ezt követi a Magyar Szőlővirágzás Ünnepe, amelyet az Avason szoktunk megtartani. Ez is nagyon szép, egyedi rendezvény. Legutóbb Edelényben, a Császta hegyen, ökumenikus keretek között szenteltük meg a virágba borult szőlőt. Év végi rendezvényünk a János napi borszentelés a miskolci minorita templomban. Megtiszteltetés számunkra, hogy a misét celebráló Szalkai Zoltán József atya szintén borlovagunk. A János napi borszentelés kedves eleme, a Minorita kórus közreműködése jó nevű előadókkal színesítve. Látjuk, hogy a város polgárai számára is tetszetős, kedves esemény a borszentelés, ezért terveink szerint rendszeresen megrendezzük. Nem régen az Avasi Borangoláson három jó nevű miskolci művészt avattunk lovaggá: dr. Jacsó Pál jogász költőt, Kolozsi Balázs operaénekest és Vihula Mihajlo gitárművészt. Kárpát-medencei népszokás, hogy Márton-napon, novemberben kóstolják meg az újbort. Mivel Bogácson a Szent Márton Borrendnek is alapító tagja vagyok, ezért ott tartjuk minden évben a libavacsorával egybekötött újborkóstolásunkat.

Ha jól tudom karitatív tevékenységet is folytatnak. Miből áll ez?

Rendszeresen támogatunk rászorulókat, szegény családokat. Tavaly egy látássérült zenész fiút, Szabó Andrist segítettük. Karitatív tevékenységünk egyik legfontosabb állomása a jótékonysági gálavacsoránk, amelyet Lillafüreden a Palotaszállóban rendezünk minden évben, ahol 21 éve megalakultunk. Az ott összegyűlt összeget rendszeresen a Bonta Zoltán Alapítvány részére juttatjuk el, a daganatos kis betegek gyógyítására. Hatalmas öröm fényképen látni, amikor egy-egy gyermek felépül, amihez egy kicsit mi is hozzájárulhattunk. Tervezzük, hogy néhai Benkő László borrendi tagunk, az Omega együttes alapítója emlékére licitálásra bocsátanánk a zenekari tagok által dedikált két vállpántot. A befolyt összeget szintén adományozási célra fordítanánk.

Hogyan történik a lovaggá avatás?

Két ajánló kell ahhoz, hogy valaki a borlovagrendünk tagja legyen. Szükséges két ember, aki kezességet vállal a jelöltért. Ez fontos, mert bizonyos etikai szabályokat illik betartani, úgy viselkedésben, mint a borhoz való hozzáállásban. Tehát a bornak meg kell adni a tiszteletet. Amikor a két ajánló bemutatja a jelöltet, pár alkalommal kérjük, hogy látogasson el a rendezvényeinkre. Az avatás minden esetben a Miskolci Méteres Borral történik, amely szabadalmilag levédett termékem. Jól eső érzés, hogy nagy az érdeklődés a borlovagi tagság iránt. Most is többen várnak az avatásukra, már az egész Kárpát-medencéből csatlakoztak hozzánk a legkülönfélébb társadalmi rétegekből. Lengyel barátainknál ötfős legátusunk működik.

Kik tartoznak a borrend tagjai közé?

Nagyon színes borrendünk összetétele. Európai Parlamenti képviselőtől kezdve tudós, orvos, zenész, szőlő- és bortermelő, valamint kétkezi munkásember is tartozik hozzánk. A Bükki borvidék szorosan összekapcsolódik az Egri, és a Tokaji borvidékkel is. Mivel mindhárom borvidékről vannak lovagjaink, ezért őket is képviseljük. Rendes taláros, medálos tagjaink azonban többségében a környékről jönnek. A tiszteletbeli tagok között tartjuk számon többek között Pataki Attilát a Miskolcról induló Edda zenekar frontemberét, Farkas Bertalan űrhajóst, Nyári Károly zongoristát és St. Martin előadóművészt. Ők nem tudnak rendszeresen részt venni a borrend munkájában, de elviszik a hírünket országban-világban. Lokálpatriótaként fontos számunkra, hogy öregbítsük a borsodi megyeszékhely jó hírét.

Honnan kapta a nevét a lovagrend?

Meghatározó dolog egy lovagrend életében a neve, a ruhája, a medálja, a kitűzői, a zászlója és a hozzá kapcsolódó legenda. A lovagrenddé alakulásunk előtti években még Bortársaság Club Lillafüred néven működtünk. 1999-ben, az alakulásunkkor a miskolci, avasi borkultúra történelmével és a különböző dűlők felkutatásával foglalkozó könyv került a kezembe. Abban szerepelt, hogy István nádor idejében voltak a legszebb szőlőültetvények a mostani Hámor területén. Azóta évszázadok teltek el, a szőlőtermelés visszaesett bizonyos helyeken, ahol ma erdők, mezők és a Bükk hegység szép tájai díszelegnek. Úgy gondoltuk, hogy az István Nádor Borlovagrend név szorosan kötődik Miskolchoz, ezért e mellett döntöttünk. Azóta elkészült a zászlónk és hosszú, Anjou liliomos talárunk gyönyörű kék bársonyból. Az ezüst medálunkat, amely eleganciát kölcsönöz a viseletünknek, egy budapesti képzőművész tervezte.

Milyen különlegességei vannak a Bükki borvidéknek?

A magyarországi szőlő és bortermelő vidékeket Tokajtól Villányig ökopontok szerint osztályozzák. Az osztályozás az alapján történik, hogy milyen a fekvésük, a talajminőségük, mennyi csapadékot és napfényt kapnak. Kevesen tudják, hogy e besorolás alapján a Bükki borvidék a második az országban. Olyan jó adottságokkal rendelkezünk, ami minőségi bortermelésre tesz képessé. Bükkalján, Bogácson, Tibolddarócon a fehér borok közül főleg a rizling, a kék szőlőkből pedig a kékfrankos és a cabernet a legelterjedtebb. Néhány borlovagunk bora már eljutott rangos éttermekbe is, amire büszkék vagyunk. Viszont örülnénk neki, ha erre minden jó bükkaljai borász esélyt kapna. A marketingre itt több pénzt kellene fordítani. Egyedül a Bükki borvidéknek nincs feldolgozó üzeme Magyarországon. Komoly külföldi tőke nélkül ez Tokajban sem valósulhatott volna meg. Nálunk a borászoknak jellemzően nincs akkora szőlője, hogy ipari mennyiségben tudnának termelni. Ha ebben a térségben is megépülne egy feldolgozó üzem, akkor a kisebbeknek sem lenne ilyen gondja. Stabilabb árakat lehetne kialakítani és könnyebb lenne megteremteni a Bükki borvidék imázsát is. Örömteli viszont, hogy az új, fiatal generáció kiváló minőségű boraival jelentkezik a piacon.

Önök milyen szakmai munkát végeznek?

Több borlovagunk számára a borászat nem megélhetési forrás, hanem hobbi. Magam is ilyen vagyok, Mályiban van egy szőlőm, Bogácson pedig pincém. Ha jó az évjárat, vásárolok is, amit a barátokkal feldolgozunk és így van minőségi borom. Arra törekszünk, hogy aki nem szőlész-borász a borrendi tagok közül, azoknak is legyen valamilyen alapismeretük a borok világában, párosítva a gasztronómiával. Kívülállók számára is szerveztünk már képzést Lillafüreden, amit szeretnénk folytatni. Borlovagjaink közül többeket kérnek fel rendszeresen a különböző borversenyeken bírálatra. A versenyek bírálói körében előírás, hogy legalább egy alapfokú borismereti vizsgájuk legyen. Büszkék vagyunk rá, hogy annak idején dr. Farkas Attila borász kezdeményezésére és szakmai összeállításával mi rendeztük meg először a Miskolc Város Bora versenyt, amit azóta kétévente megtartanak. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy majd negyed százados munkánk és tevékenységünk elismeréseként Miskolc város Nívódíjában részesültünk. Rengeteg gratulációt kaptunk, ami erőt ad a következő húsz évre.

(A borítóképen: Czupper András, az István Nádor Borlovagrend nagymestere)

Kitüntetett borlovagok

A Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége által adományozott Pro Vino Érdemérmet kaptak:

2009 Czupper András

2011 Monyók József

2013 Buksa Éva és Dr. Farkas Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában