filmfesztivál

2021.09.04. 19:00

Velencei filmfesztivál, gyönyörű nyári időben

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött el az idei mustra.

Váró Kata Anna

Fotós: AFP

Fotós: AFP

Rendszerint már egy nappal a megnyitó előtt munkába állok a fesztiválokon, idén azonban a szokásosnál később érkeztem. Így viszont Palvin Barbival repültem, aki szinte felismerhetetlen volt maszkban és baseballsapkában, ám egy szemfüles magyar kollégám kiszúrta. Palvin Barbi a Giorgio Armani Beauty modelljeként visszatérő vendége a fesztiválnak, arca visszaköszön az idei katalógus hirdetéséről is, este pedig, miközben mi versenyfilmre siettünk, a magyar szépség már a nyitógálára érkezve pózolt a fotósok sorfala előtt.

Sajnos a késésem miatt lemaradtam a nyitófilm, a Madres paralelas (Parallel ­Mothers) reggeli sajtóvetítéséről, mialatt az akkreditációs belépőkártyám átvételére vártam, a film rendezője, Pedro Almodóvar és két színésznője, Penélope Cruz és Aitana Sánchez-Gijón épp akkor távoztak a film sajtótájékoztatójáról a sajtókonferenciáknak és hivatalos fotózásoknak helyt adó Palazzo Casinó hátsó bejáratánál, de még megálltak autogramot osztogatni az itt várakozóknak. Az, hogy milyen a film, még nem tudom megmondani, mert az utazás és a szigorú Covid-protokoll miatt bevezetett jegyrendszer későbbre tolta számomra a film megtekintését, az viszont bizonyos, hogy Penélope Cruz jó hangulatban távozott a sajtótájékoztatóról, ami mindenképpen biztató.

Magyar filmek a programban

A Lidón még gyönyörű nyári idő van, a fesztivál pedig szigorú biztonsági intézkedések mellett nyitotta meg kapuit. A jegyeket előre kell foglalni, és csak minden második széken ülhet néző, ami igencsak megnehezíti a filmekre való bejutást, de ugyanígy regisztrálni kell a sajtótájékoztatókra is. Aki lemarad, az kimarad, mert a jegyek nemegyszer a meghirdetés után 4-5 perccel elfogynak. A Covid-teszt-sátrak, a kötelező maszkviselés, hőkamerás testhőmérséklet-mérés és a védettségi igazolvány ellenőrzése mind a biztonságos fesztiválélményt hivatottak szolgálni a nagy tömegeket vonzó eseményen, arra viszont aligha gondoltak a szervezők, hogy a fesztiválra közlekedő ingyenes buszokból és vízibuszokból miért nem indítanak többet, mert azokon bizony úgy utazunk, mint a heringek.

Bár a velencei programba ritkábban kerül be magyar film, mint Cannes-ba, legutóbb Nemes Jeles László Napszállta című filmje versenyzett a hivatalos versenyprogramban. Idén sem telik el a fesztivál hazai film nélkül. Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című filmje látható a fesztivál egyik parallel szekciójának, a Settimana della Criticának a válogatásában, a kassai születésű Kerekes Péter Cenzorka (107 Mothers) című filmje pedig az Orizzonti nevű szekcióban látható.

(A borítóképen: Palvin Barbi is ott van modelltársaival Velencében)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában