Tér-Zene

2021.09.25. 15:30

Újra felcsendült a „Magyar vagyok”

Budapesten, a Kossuth téren, az Országház előtt felállított színpadon játszott a Kiss Kata Zenekar.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Olvasónktól

Július és szeptember között immár ötödik éve rendezik meg a „Tér-Zene” elnevezésű ingyenes, szabadtéri koncertsorozatot, amely színvonalas zenei programot kínál hétről hétre a Kossuth térre látogatóknak.

Változatos élmény

Az esemény minden héten egyszer, általában csütörtökönként 18 órától várta a látogatókat.

A szervezők célja, hogy a program változatos zenei élményt nyújtson. A repertoárban szerepelt klasszikus zene, swing, jazz, akusztikus könnyűzene, magyar népzene és rézfúvósok előadása is.

Egyaránt felcsendültek jól ismert, népszerű dallamok és ritkán hallható, különleges művek is.

A rendezvénysorozat kilenc fellépő együttese között ott szerepelt a Kiss Kata Zenekar is.

Ők adták a zárókoncertet

„Óriási megtiszteltetés volt a zenekar számára, hogy a Parlament előtt játszhatott” – mondta Kiss Kata, az együttes vezetője. A megyénkből elszármazott énekesnő hozzátette, hogy a „Magyar vagyok” című dalukat énekelni, miközben mögöttük van az Országház, és lengedezik a magyar zászló, felemelő érzés volt. A program zárókoncertjét ők adták, és éppen azon a napon még ragyogó napsütés, nyárias időjárás volt. Ingyenes szabadtéri rendezvény volt, de a kordonon belül kérték a védettségi igazolványt. Azonban sokan sétáltak a környéken, külföldi turisták is, gyalogosan vagy kerékpárral, akik megálltak a zene hallatán.

Volt, aki utazott értük

„Érdekes volt látni és tapasztalni azt, amit régóta tudunk, hogy a zene nyelve nemzetközi, minden határon átnyúlik, és mindenki megérti, összekapcsolja az embereket” – tette hozzá az énekes. „Hiszen valószínűleg nem értették, miről szólnak a magyar nyelvű dalok. A táncosaink most is velünk voltak, akik néptáncra hívták a nézőket. Voltak olyanok is, akik velünk énekelték az ismert magyar népdalfeldolgozásokat. Egy fiatal hölgy Soltról érkezett a fővárosi koncertre, hogy láthassa a zenekart” – mesélte az énekesnő. Ez rendkívül jóleső érzés volt a zenészek számára.

(A borítóképen: A pódiumon a népszerű Kiss Kata Zenekar)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában