Kisállat

2021.09.08. 13:00

Új menhelyre költöztek

Ongán létesített állatmenhelyet a Szurkolók az állatkínzás ellen csapata.

Detzky Anna

Fotó: Olvasónktól

Több önkéntes szervezet között kitüntették a Diósgyőri Szurkolók Közösségét is a miskolci városházán a koronavírus-járvány karanténidőszakában végzett társadalmi munkájáért augusztus közepén. A csoport képviseletében Csík Zoltán jelent meg az ünnepségen, aki állatvédő munkájáról is ismert a megyeszékhelyen. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a Szurkolók az állatkínzás ellen – Diósgyőr csapata nemrégen a Vasgyárból Ongára tette át telephelyét.

Zöldövezetbe költöztek

– Körülbelül két hónapja nyitottuk meg állatmenhelyünket Ongán. Az új telepen majdnem egy éve dolgozunk már. Tizenhárom kennelt alakítottunk ki, amelyben jelenleg tizenöt kutyus tartózkodik – mondta el érdeklődésünkre Csík Zoltán, a Szurkolók az állatkínzás ellen – Diósgyőr csoportvezetője. – A terület közvetlenül az otthonunk mellett található zöldövezetben, ami nagyon praktikus. A menhely megvalósításában cégek és magánszemélyek is segítettek, ami összességében 5 millió forintba került. Legtöbben célzatosan, valamelyik munkafolyamathoz járultak hozzá, vagy az anyagköltséget fedezték. Egyébként mindent saját kezűleg, illetve barátok, ismerősök segítségével csináltunk.

Önkéntes segítségre lenne szükségük, hogy gördülékenyen működhessen a menhely.

Nehéz fenntartani

– Örülünk, hogy mindez megvalósult, de állandó támogatók és önkéntesek hiányában a működtetés döcögősen megy. Ketten maradtunk a feleségemmel, Dominikával az állatmentésre, amit továbbra is munka mellett végzünk az egész megyében. Mi főleg megkínzott kutyusokat mentünk, amelyeknek az oltási és ivartalanítási költségein túl a műtétei és gyógykezelése is nagyon sokba kerülnek. Több olyan kutyánk van, amelyről már régen gondoskodunk, mert néha hónapokig nem gazdásodnak. Időnként vissza is hozzák őket, ha felnőttként nem váltják be az örökbefogadók reményeit. Úgyhogy folyamatosan telt ház van nálunk. Az újabb balesetes kutyákat már csak ideiglenes befogadóknál tudjuk biztonságba helyezni, de ők se állnak folyamatosan a rendelkezésünkre – sorolta a nehézségeket az állatvédő.

Gyűjtöttek és építettek

A járványhelyzet a Csík házaspárból még több segítőkészséget hozott ki.

– Mi a karanténidőszakban is ugyanúgy gondoskodtunk védenceinkről. Emellett több karitatív akcióban benne voltunk a Diósgyőri Szurkolók Közösségével, amely rászoruló emberek megsegítésére irányult. Például a kazincbarcikai beteg kisfiúnak, Zsombinak és a megyei kórház dolgozóinak gyűjtöttünk 4 és fél millió forintot a média segítségével. A Szimbiózis Alapítványnál pedig segítettünk egy támfal építésében – osztotta meg a Diósgyőri Szurkolók Közösségének tagja.

(A borítóképen: Az új menhely családias avatóünnepségén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában