78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

2021.09.07. 18:00

Túl az első hétvégén a velencei fesztiválon

Az idén minden eddiginél szigorúbb egészségügyi szabályok vannak életben.

Váró Kata Anna

Fotós: AFP

A nagy fesztiválok esetében megszokott dolog, hogy mindig az első hétvége a legforgalmasabb, ilyenkor látható a legtöbb híresség a vörös szőnyegen, és ekkorra időzítik a legnagyobb érdeklődésre számot tartó filmek bemutatóját, mint ahogy idén Velencében Denis Villeneuve Dűnéjét.

Lépni sem lehetett

Ráadásul a ragyogó napsütés és a kellemes nyári meleg is kedvezett az első hétvége fesztiválozóinak, nem csoda, hogy szinte lépni nem lehetett a fesztiválnak otthont adó Lido di Venezián, amely egyébként a múlt század közepének egyik legnépszerűbb európai fürdőhelye volt, és ahová még most is sokan eljöttek, hogy pár lépésre a fesztiválforgatagtól még élvezzék a napsütést és megmártózzanak a tengerben.

Számunkra, magyarokra nézve is izgalmas volt az első hétvége, mert most mutatták be Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című filmjét, melyre bárhogy próbáltam is, nem sikerült jegyet szereznem, sem a sajtóvetítésre, sem a bemutatóra.

Hármójuk jutalomjátéka

A Covid–19 elleni védekezésre bevezetett jegyrendszer, illetve azon szigorítás átka ez, hogy idén csak minden második széken ülhet néző, ami megfelezi a terem kapacitását, akinek pedig csak 1-2 percre is elalszik az ébersége, amikor megnyílik a foglalási lehetőség, az könnyedén lemarad a filmekről, mint ahogy idén én is lemaradtam a magyar alkotásról, így sajnos nem tudok beszámolni róla, de alig várom, hogy a hazai mozikban láthassam a Kádár-korszak rideg valóságáról szóló sötét hangvételű filmet.

A sztárokat övező fejhajtás mellett ne feledkezzünk meg a versenyfilmekről sem. Gastón Duprat és Mariano Cohn Competencia oficial/Official Competition című filmje végre összehozta a két legnagyobb spanyol sztárt, Antonio Banderast és Penélope Cruzt, de méltó partnerük Oscar Martínez is. Hármójuk igazi jutalomjátéka ez a film­forgatások kulisszatitkai­ba beavató, remekbe szabott szatíra, melyben három kivételes tehetségű színésztől kapunk leckét színészmesterségből, és megtudhatjuk, hogyan is készül egy, a nagy fesztiválok hivatalos versenyprogramjába szánt alkotás. A Competencia oficial/Official Competition az idei velencei filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának eddigi legszórakoztatóbb alkotása.

Szúrópróbaszerűen

Amint már korábban is írtam, idén minden eddiginél szigorúbb egészségügyi szabályok vannak életben a Covid–19 miatt, és ez alól a protokoll alól a sztároknak sincs kibúvó, így Penélope Cruz homlokához ugyanúgy odatartották a sajtótájékoztatóra való belépése előtt a lázmérőt, ahogy szúrópróbaszerűen a többi fesztiválozó homlokához is.

(A borítóképen: Antonio Banderas, Penélope Cruz és Oscar Martinez a vörös szőnyegen)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában