nemzetközi sikerek

2021.09.19. 17:30

Tímea festővászonként használja a körmöket

Nem csak a műkörmöket, a karrierjét is végtelen tudatossággal építi.

Apagyi Beáta

Forrás: Olvasónktól

Csontosné Gebei Tímea Múcsonyban él, de Kazincbarcikán dolgozik. Folyamatosan fejleszti magát, célja a szakmán belüli ranglétrán való előrébb jutás, ennek érdekében szívesen veszt részt a legnívósabb nemzetközi műkörömépítő versenyeken, amelyeken rendszeresen eredményesen szerepel.

Extrém ötletek

Mindig is érdekelt a szakma, aztán úgy adódott, hogy egy betegség miatt váltanom kellett, így erre esett a választásom. Ennek már 10 éve, azóta folyamatosan képzem magam. Tavaly sikeresen megszereztem a műkörmösmester-végzettséget, amit 5 éves gyakorlati idő előzött meg, továbbá négy éve folyamatosan oktatok. Az idei évben kezdtem el kacsingatni a nemzetközi versenyek, a megmérettetések felé. Ami a szakmai sikereket illeti, eddig tíz versenyen vettem részt, kettő jelenleg is elbírálás alatt van, október környékén derül majd fény az eredményre. A vírus miatt egyébként a versenyeket online formában rendezik meg. A fotókon megvalósított ötleteket el kell küldeni a szakmai zsűrinek, majd valamelyik közösségi oldal zárt csoportjában hirdetik ki az eredményeket. A zsűri összetétele igen színes, több ország elismert szakmabelije pontoz – mesélt Tímea a verseny körülményeiről.

– A koronavírus-járvány előtt minden versenyt más-más országban tartottak meg, ennek köszönhetően már igazán sok helyen jártam szerte a világban. Általában a poszterkategóriába nevezek a munkáimmal. A témákat a saját körmömön dolgozom fel, úgy gondolom, az extrém ötletekre nem mindig találnék bátor jelentkezőt. A körülbelül 50-féle téma közül mostanában a horrortematikát részesítem előnyben. A legutóbbi versenyre egy élő farkas társaságában készültek a fotók, de volt már bagoly, kígyó, kaméleon a partnerem egy-egy projekt megvalósításában.

Nemcsak a köröm, hanem a haj, a smink, az arc, tulajdonképpen a teljes koncepció harmonizálása a legfontosabb az értékelésnél. Az előkészületek, a teljes alkotás elkészítése a pályázat benyújtásáig rengeteg időt vesz igénybe, de minden erre szánt idő, energia, pénz megéri. Már csak azért is, mert a velem együtt dolgozó csapatot (fodrászt, kozmetikust, fotóst) is kizökkentem a komfortzónájából, az extrém ötletek által új kihívásokat tárok elé – folytatta.

Külföldi sikerek

– A versenyeken való részvétel által tisztába kerülök a képességeimmel, és természetesen az elért eredmény is számít, a szakmai elismerés is vonz. A műkörömépítők olimpiájára, a Nailympiára, 20 országból jelentkeztek a versenyzők.

Munkámmal két helyezést – egy másodikat, kategóriák szerint pedig egy harmadikat – is sikerült bezsebelnem. A nyertesek általában pénzjutalomban részesülnek, ajándékutalványt, kupát, érmet vagy oklevelet kapnak. Az utolsó három szereplésnek köszönhetően felfigyelt rám egy külföldi oktató, aki egyedüli magyarként beválogatott a csapatába, így a jövőben együtt is meg fogjuk mérettetni magunkat – tette hozzá.

Kreatív megnyilvánulások

– Terveim között továbbra is szerepel a versenyzés, az oktatás, emellett vendégköröm megtartása és annak gyarapítása. A kreativitás egész életemet átszövi, kicsi koromtól kezdte rajzolok, jelenleg a köröm az én vásznam. Előfordul, hogy nem csak körmökön, hanem épület falán is megvalósulnak az ötleteim, Kazincbarcikán a locsoló kislányt ábrázoló falfestményt én álmodtam meg, melyhez kislányom adta az inspirációt – mondta végezetül a műkörömépítő-mester.

(A borítóképen: Csontosné Gebei Tímea egyik versenyre készült alkotása)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában