Kártevők

2021.09.12. 12:00

Társbérletbe költöznének

Az elszaporodott poloskák ilyenkor próbálnak meg beköltözni a lakásba.

Horváth Imre

20201111 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Poloska Invázió illusztráció.

Fotó: Kozma István

Két éve hatalmas poloskainváziót kellett megtapasztalnia szinte mindenkinek a megyénkbeli kiskertekben. Tavaly egészen augusztus közepéig úgy tűnt, hogy megúszhatjuk az inváziót, de aztán elleptek ismét mindent. Idén ugyancsak augusztusban érkeztek meg, igaz, valamivel kisebb számban és kártétellel, mint tavaly.

Egyre többen vannak

Azért így is komoly károkat okoznak a még lábon maradt növények termésében, főleg a paradicsomban, paprikában és kukoricában. Nagyszámú megjelenésük nemcsak a még kertben lévő termések betakarítását tették kérdésessé, de a hideg idő beálltával otthonunk védelme kapcsán sem jó előjel, hiszen előszeretettel költöznek be télire társbérletbe.

Az elmúlt években egyre több helyen tűntek fel az egyébként hazánkban nem őshonos poloskák, főleg két fajtájuk: a zöld, jobban ismert, úgynevezett vándorpoloska, illetve a később érkező, de nagyobb károkat okozó barna egyed, az ázsiai márványpoloska. Ugyanakkor az elmúlt években megszaporodtak a korábban is jelen lévő fajok, mint például a bencepoloska és az egyébként évek óta jelen lévő, de eddig tömegesen nem megjelenő platánfa-csipkéspoloska is.

Míg eleinte inkább csak zavaróak voltak, ha berepültek a lakásba a fényre, ugyanis hangosan döngve repkednek, és ha megfogjuk őket, akkor védekezésképpen bűzös váladékot bocsátanak ki. Addig az elmúlt nyarak során már a növényeket károsító hatásuk miatt is komolyan célkeresztbe kerültek. A mezőgazdaságban vagy a kiskertekben okozott kár mellett a nagy probléma, hogy a hideg idő beköszöntével meleg fészkelőhelyet keresnek maguknak: általában a lakásokban. Ugyan az emberre nem jelentenek veszélyt, azonban senki nem szívesen töltené velük a telet társbérletben.

Nemcsak arra kell figyelni, hogy ne tudjanak berepülni a lakásba, de ősszel könnyen mi magunk is bevihetjük őket a tárgyainkban, tárgyainkon. Így érdemes nagyon alaposan átnézni a napernyőt, kerti bútort, párnákat, dísztárgyakat, növényeket és minden mást, ami a nyár folyamán kint volt az udvaron, de ősszel bevisszük a lakásba, garázsba.

Védekezésképpen még mindig elsősorban a mechanikai eszközöket javasolják a szakemberek, akadályozzuk meg, hogy bejusson a lakásba – csak szúnyoghálóval szellőztessünk –, ha bent találjuk, akkor pedig tessékeljük ki. Figyelni kell, ugyanis a szúnyogháló legkisebb rését, az egyetlen rossz illesztést is biztosan megtalálja. Hosszú ideig képes a zárva tartott ablak résében megbújni, ha pedig kinyitjuk az ablakot, már benn is van.

Magyarországon a lambda-cihalotrin- és a gamma-cihalothrin-tartalmú piretroidok vannak engedélyezve poloskák ellen, mint a Karate 2,5 WG, a Karate Zeon vagy a Rapid CS. A természetes növényi eredetű hatóanyagok közül az azadirachtint és a pirethrin+rotenont alkalmazzák.

Ugyanakkor a boltokban megvásárolható, csótányok ellen használható biológiai csapda is hatásos ellenük, az abban lévő feromontartalmú tabletta szaga ugyanúgy odacsalja őket, mint a csótányokat, és aztán beleragadnak a csapdába.

(A borítóképen: A növényekről hamar teszik át székhelyüket a lakásba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában