Évgyűrűk

2021.09.24. 21:00

Online közösség élő tárlata

Az EduSenior program legkülönfélébb kézműves technikával készült műveit mutatják be.

Detzky Anna

Fotó: Detzky Anna

Időskorúak alkotásai a karantén idején címmel rendez kiállítást a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány október 5-én 15 órától Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Központban, az idősek hónapja keretében.

A sokszínű tárlaton szereplő műveket az EduSenior Karantén Képzési Program III. Szenior kreativitás a karanténban című alprogramjában részt vevő idősek készítették. A rendezvény műhelymunkával folytatódik majd, ahol a XI. Helyi értékek – honismeret alprogramját zárják.

Szeptember 25-ig még várják további alkotók jelentkezését Pelle Anna szervezőnél, a [email protected] címen.

Néznivaló és műhely

A honismereti alprogram, amely 2020 tavasza óta él, folyamatosan együttműködött a régi motoros kreatív alprogrammal. – A kiállítás szervezése során szövetségre léptünk Juhászné Ceglédi Tünde miskolci kreatív csapatával. A honismereti alprogram tagjai közül tizenheten már résztvevői voltak a kreatív alprogramnak is. Továbbá a kazincbarcikai Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub egy része is csatlakozott hozzá. Örülök, hogy sikerült több mint háromszáz fős online közösséget létrehoznunk az egész Kárpát-medencéből, akiknek munkáit az EduSenior Kincsestár Facebook-oldalra töltjük fel – tudatta Pelle Anna.

Több száz fős közösség

A honismereti alprogram, amely 2020 tavasza óta él, folyamatosan együttműködött a régi motoros kreatív alprogrammal.

– A kiállítás szervezése során szövetségre léptünk Juhászné Ceglédi Tünde miskolci kreatív csapatával. A honismereti alprogram tagjai közül tizenheten már résztvevői voltak a kreatív alprogramnak is. Továbbá a kazincbarcikai Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub egy része is csatlakozott hozzá. Örülök, hogy sikerült több mint háromszáz fős online közösséget létrehoznunk az egész Kárpát-medencéből, akiknek munkáit az EduSenior Kincsestár Facebook-oldalra töltjük fel – tudatta Pelle Anna.

Virtuális térbe költöztek

Az alkotás szeretete sokakat megtartott a karanténidőszak legnehezebb hónapjaiban is.

– Körülbelül ötven alkotó küldte be kézműves alkotásoknak a fotóit a kreatív alprogram három szakaszába. Közülük vannak néhányan olyanok, akik szívesen nyilvánossá teszik a még korábban nem bemutatott műveiket. Ezek közül több újrahasznosított anyagokból készült – fűzte hozzá Juhászné Ceglédi Tünde textilszobrász, a kreatív alprogram vezetője. – A Decork Kreatív Klub egyébként az EduSenior programtól függetlenül is működik már évek óta. A jelenléti részvételt egy ideje a koronavírus sajnos lehetetlenné tette. Azoknak, akik otthon, önállóan is folytatták a munkálkodást, a bezártságban ez szép elfoglaltságot és sikerélményt adott. Bízunk benne, hogy a kiállítás még többeknek csinál kedvet az alkotáshoz.

(A borítóképen: Juhászné Ceglédi Tünde bízik benne, hogy többeknek kedvet csinál az alkotáshoz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában