Esélyteremtés

2021.09.26. 09:00

Megváltozott munkaképességű dolgozókkal spórolhatnának a cégek

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával spórolhatnának a cégek.

Méhes László

Forrás: Olvasónktól

Megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatni többszörös előnnyel jár a munkáltatóknak. Nem jelentenek pluszkiadást azoknak, akik rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezettek, de alkalmazásukra munkaerőpiaci támogatás is elnyerhető. A lehetőségekkel mégis kevés vállalkozás él, aminek csupán egyik oka lehet az ismerethiány vagy a félelem egy más típusú munkaszervezéstől.

Húsz után plusz egy

A fogyatékossággal élők aránya a világon 5 százalék körül alakul. Az alapvető emberi jogok között megfogalmazott munkához való jog alapján ezért a társadalomnak minden huszadik ember foglalkoztatásáról gondoskodnia szükséges. Az ezzel harmonizáló magyarországi jogszabályi előírások szerint így a 25 főnél nagyobb foglalkoztatók vagy felvesznek 20 munkavállalónként egy-egy megváltozott munkaképességű dolgozót, vagy ennek hiányában hozzájárulás megfizetésére kötelezettek. A köznyelvben emlegetett „rehabilitációs adó” mértéke a mindenkori minimálbérhez kötött, tavaly ezen a címen 100 milliárd forint folyt be az államkasszába. Az összeg jövőre a legkisebb bér emelkedésével, várhatóan azzal arányosan növekedni fog.

A munkáltatóknak húsz alkalmazottanként a minimálbér kilencszeresét kell befizetniük rehabilitációs hozzájárulásként, ami – egy főre vetítve – évente közel másfél millió forint kiadást jelent számukra. Ez a kötelezettség megváltható lenne egy megváltozott munkaképességű ember alkalmazásával – hívta fel a figyelmet Jakubinyi László foglalkoztatási rehabilitációs szakértő, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint mondta: jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplénben is sokkal kevesebb megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos ember dolgozik, mint amennyi dolgozhatna, miközben a megyében 40 ezer ilyen ember él, és több mint felük gazdasági szempontból aktív korúnak számít.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására a jogszabályi környezet Magyarországon adott. Hatékony működését azonban nemcsak az gátolja, hogy alig létezik erre a területre fókuszáló munkaerő-közvetítés, de erősen hiányos az iskolarendszerű felkészítésük a munkahelyi környezetre, a foglalkoztatással járó elvárásokra. Ezek az emberek pedig a munkaerőpiac aranytartalékának számítanak. Példaként a szakértő Kanada példáját említette, ahol a turisztikai ágazat a megváltozott munkaképességűek legnagyobb foglalkoztatójának számít.

Esélyteremtés

„A problémát abban látom, hogy a magyarországi cégek egyszerűen nincsenek tisztában a foglalkoztatásnak ezen ágával. Alapítványunk például több telephelyén is foglalkoztat fogyatékkal élőket, kitűnő kvalitásokkal rendelkező megváltozott munkaképességű szakács és sajtmester is dolgozik nálunk. Cateringszolgáltatásunk megrendelése esetén, vagy a Baráthegyi Majorságban készülő sajtunk tavalyi aranyérmének elnyerésekor a szolgáltatás és a termék minősége volt az elsődleges szempont, nem az, hogy kik vesznek részt az előállításban. Az csak hozzáadott érték” – értékelte Jakubinyi László.

Megfelelő munkakörben

A Szimbiózis hosszú évek óta segítségére van a cégeknek abban, hogy felkészítse őket a megváltozott munkaképességű emberek fogadására, a fogyatékkal élőket pedig integrálja a munkahelyekre. Utóbbi lényegének azt tartják, hogy feltérképezzék a lehetséges munkavállalók erősségét és a megtalálják a számukra leginkább testhezálló munkakört.

„Szinte minden fogyatékossággal élő képes dolgozni, csak meg kell találni a képességeinek megfelelő munkát és munkakört – fogalmazta meg a tapasztalatokra hivatkozva. – Fontos, hogy esélyt adjunk nekik, és végigkísérjük őket az értékteremtő tevékenységhez vezető úton. Foglalkoztatásukkal egy vállalkozásnál maga a munkaközösség is átalakul, ami számos területen – szervezettség, elégedettség, munkamorál, lojalitás, teljesítmény – pozitív hatást eredményez.”

(A borítóképen: Megváltozott munkaképességű dolgozók a Baráthegyi Sajtműhelyben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában