Jump Fest

2021.09.15. 15:30

Kassán fesztiváloztak

Északi szomszédainknál jártak a Miskolci Sportiskola sportolói a napokban.

Kolodzey Tamás

Forrás: Olvasónk küldte

A Jump Fest elnevezésű utcai fesztivált immáron hatodik esztendeje rendezi a szlovákiai nagyváros atlétikai klubja.

Együttműködnek

– Minket a testvérvárosi kapcsolat jegyében hívtak meg, hiszen köztudott, hogy Miskolc és Kassa régóta kölcsönösen gyümölcsöző viszonyt ápol egymással – mondta Deák-Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője. – Nyolc gyerekkel utaztunk északi szomszédainkhoz, és két korcsoportban – a 8–9 és a 10–11 évesek között – különböző számokban két-két fiú és lány adott számot tudásáról. Velünk tartott a diákok edzője, Antalné Máriási Erika is. A versenyek mellett módunk nyílt arra, hogy megtekintsük Kassa belvárosának történelmi nevezetességeit, szóval utunk emlékezetesre sikeredett.

Az egykori sokszoros birkózó olimpikon és világbajnoki ezüstérmes szakmai vezető örömmel újságolta, hogy a kassaiak a jövőben több területen is szeretnének együttműködni a sportiskolásokkal, így a múlt heti kirándulásukat várhatóan újabb meghívások követik majd.

(A borítóképen: A gyerekek és Deák-Bárdos Mihály a kassai Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismert nevén a dóm előtt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában