Interjú Gelei-Tóth Gabriellával

2021.09.20. 19:00

Huszonöt év börtönben – nőként a fogvatartottak között

Gelei-Tóth Gabriella, jelenleg „hivatásos jótálló”, a korrekt életbiztosítások specialistája és a jövedelmező megtakarítások szakértője, akinek az életét a biztonság mindig végigkísérte ilyen vagy olyan szempontból. De nem mindig biztosításokkal foglalkozott, a háromgyermekes édesanya közel negyed évszázadig a büntetés-végrehajtásban dolgozott, mégpedig a sűrűjében, nevelőként.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Hogyan lehet nőként helytállni egy ilyen kőkemény világban, mi a szépsége és miért választja ezt a hivatást magának egy fiatal, karakán nő? Gabriella az interjúban elárulta nekünk.

Mesélj kérlek magadról, mivel foglalkozol pontosan?

A munkám kapcsán kerültem Miskolcra, egyébként Kecskemétről származom. Nagyon sok minden érdekel, folyamatosan képzem magam, hogy magasabb szinten végezhessem a hivatásomat. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban. Magyar szakos tanító, romológia szakos bölcsész, cigány nyelv- és népismeret tanár, bűnmegelőzési koordinátor, okleveles szexológus tanácsadó és személyi edző végzettségem is van, megannyi más rendészeti és egyéb vizsga mellett. Nemrégiben hagytam ott a büntetés-végrehajtást, így jelenleg elsősorban biztosítások és megtakarítások értékesítésével foglalkozom.

Hogyan kerültél a büntetés-végrehajtás kötelékébe?

Kecskeméten a tanítóképző főiskolára jártam, mellette dolgoztam, mert derogált, hogy a szüleim tartanak el. Elkezdtem azzal foglalkozni, hogy olyat is kellene tanulni, ami nem kötelező. Első alkalommal épp akkor indult egy kísérleti jellegű szeminárium, Nevelés és oktatás a büntetés-végrehajtásban, ami azóta is működik. Eközött és a romológia között vívódtam, de végül úgy döntöttem, legyen a börtön. Elvégeztem az egyéves képzést, amit le lehetett zárni egy kéthetes gyakorlattal. Én meg úgy voltam vele, hogy úgysem látok az életben többet börtönt belülről (ami így utólag visszagondolva már vicces...), ugorjunk bele. A gyakorlat végén aztán ott ragadtam két évig.

Mi fogott meg benne annyira, hogy ott ragadj?

Ott inkább pedagógusként működtem, néhány fiatalnak segítettem a matematika érettségire felkészülni. Az anyukám matematikatanár, tőle az affinitás. Sokat beszélgettem a felkészítés alatt ezekkel a fiatalokkal, érdekes volt, tetszett és akkor döntöttem el, hogy börtönben szeretnék dolgozni. Méghozzá a Budapesti Fegyház és Börtönben, másnéven Gyűjtőben. Ennek többek között az volt az oka, hogy 24 évesen még mindig a szüleimmel laktam, elég nagy generációs különbség volt köztünk és szerettem volna elköltözni. Tudtam, ha Kecskeméten maradok (ahová egyébként vártak és maradhattam volna), akkor biztos, hogy nem fogok egyhamar a saját lábamra állni. Így adta magát a dolog, elmentem, odaálltam, hogy én itt szeretnék nevelő lenni. Nagyon örültek nekem, csak épp nem vettek fel. Hét hónapig próbálkoztam, mire alkalmaztak.

Addig mit csináltál?

Közben elvégeztem a főiskolát, de még diákként dolgoztam, így találkoztam az értékesítéssel. Még most is össze lehet futni olyan fiatalokkal, akik bevásárlóközpontokban parfümöt árulnak, én is ezt csináltam, és meglehetősen jól kerestem vele. Közben gyakorlatilag minden nap bekopogtattam a börtön személyügyi osztályára, hogy én még mindig itt szeretnék dolgozni, de továbbra sem volt hely. Nem kapkodtak új ember után kézzel-lábbal. Felügyelőket, vagyis „smasszereket” akkor is kerestek, köztük elég erős a fluktuáció. Az a legnehezebb munkakör, ők vannak bent egész nap a fogvatartottakkal, napi 12 órában, éjszaka is. A nevelő egy tiszti, irodai jellegű beosztás, az ember lehúzza a 8 órát, hazamegy és egész jól lehet vele keresni. Ha valaki a felügyelők közül lediplomázott, akkor inkább őt nevezték ki nevelőnek, mint olyasvalakit, aki beesett az utcáról. Aki ráadásul ugye nő. Ez pedig egy férfi börtön. Aztán végül csak felvettek, és elkezdődött a csaknem huszonöt éves történet.

Női börtönben egyébként nem gondolkodtál?

Nos, eléggé férfias személyiségem van, nekem az is nehézséget okoz, hogy több nővel egy irodában együtt dolgozzak... úgyhogy nem merült fel bennem ez a lehetőség.

Nevelőként konkrétan mivel foglalkoztál, mik voltak a feladataid?

Most már reintegrációs tiszt a neve egyébként, és rengeteg adminisztratív feladattal jár. A fogvatartottak kapcsolattartását, annak minden formáját követni, ellenőrizni kell. A jutalmazás, fenyítés kivizsgálása, bizonyos esetekben a fenyítés kiszabása, végrehajtása is a nevelő feladata.

Az összes nevelő intézi az összes elítélt ilyen jellegű ügyeit, vagy egy nevelőhöz tartozik egy kisebb csoport?

Ez intézményenként változik, de mindehol több nevelő van. Csoportok vannak, nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki intézi mindenki ügyeit. Volt olyan, amikor 60 fős volt a csoportom, de olyan is, hogy 180. Sok mindentől függ. Régebben talán kevesebb nevelő volt, manapság már kisebb csoportok vannak.

Számodra mi volt a legjobb része ennek a munkának?

Sikerélmény nem sok van, maradjunk annyiban. A két kezemen meg tudom számolni, hány olyan embernek voltam a nevelője, akiknek az életére tartósan tudtam pozitív hatással lenni, vagyis utána nem került vissza a börtönbe. És amihez az én személyes hatásom kellett. Nyilván voltak olyanok, akik tőlem függetlenül is megoldották az életüket, de ők ugyancsak elég kevesen voltak. Az a néhány eset, amikor úgy érzed, hasznos vagy, talán az a legszebb. Kaptam annak idején olyan üzenetet szabadult elítélttől, hogy szeretné, ha tudnám, nem hiábavaló az, amit csinálok, csinálunk. Higgyem el, hogy van, akin tudok segíteni, és ő köszöni szépen. Ez a fiú akkor éppen egyetemen tanult és már mentőápoló végzettséget is szerzett. Ez nagyon jól esik, és ilyenkor azért azt érzi az ember, hogy érdemes, mégha ritka is.

Akkor a legszebb egyben a legnehezebb része is?

Igen, ez a legnehezebb, hogy nem látod az értelmét a rengeteg munkának és energiának, amit belteszel. Sziszifuszi sokszor az egész, végtelen és kilátástalan, megfoghatatlan eredménnyel.

Van olyan emlékezetes eset, ami mindig eszedbe fog jutni?

Volt egyszer egy önként bevonuló. Ez azt jelenti, hogy valami enyhébb bűncselekményt követett el mondjuk gondatlanság miatt, vagy közlekedési balesetet okozott – erre azt szokták mondani, hogy mindenkinek megvan a maga téglája a börtönben, vagyis bárki bekerülhet. Őket nem köröztetik vagy nem vezetik el a bíróságon, hanem megmondják, mikor kell bevonulniuk és letölteniük a kiszabott büntetést. Nos, egy ilyen fiatalember bejött civilben, hozott magával egy aktatáskát, mint aki dolgozni megy. Megállították a biztonsági osztálynál, hogy akkor innentől kezdve álljon meg itt és semmi mást ne csináljon, csak azt, amit mondanak neki. Mindeközben a biztonsági tiszt bent volt körleten és véletlenül megnyomta a riasztóját. Ilyenkor mindenki kapát-kaszát eldobva megy oda, hat-nyolc ember meg is indult az osztályról, mint az őrült, ki letépte láncát, „fussunk!” felkiáltással. Mikor odaértek, kiderült, hogy véletlen volt, így mindenki visszaszivárgott a dolgára, mígnem egyikük felfedezte ezt az aktatáskás fiatalembert maguk között. Kérdezték tőle, hogy mégis mit keres ott, mire ő annyit felelt: hát azt mondták, hogy szaladjunk. Ő szófogadóan tényleg azt csinálta, amit mondtak neki, beszaladt a körletre a biztonsági tisztet menteni.

Szerinted nehezebb nőként ez a munka, nehezebb érvényesülni, akár karrier szempontjából, akár érvényesíteni az akaratodat a fogvatartottakkal szemben?

Egyértelműen igen. Alapvetően a benti társadalom az esetek többségében erőszakon vagy legalábbis erőn alapul, és nem véletlenül szokták azt mondani, hogy a nők a gyengébbik nem. Amikor annak idején kezdő nevelőként bementem a férfi fogvatartottak közé 50 kilósan, akkor bizony elhangzottak olyan mondatok, hogy nekem te nem fogod megmondani és egyebek. Nem vettek komolyan, úgyhogy ott kőkeményen rá kellett csapni az asztalra és megmutatni, hogy de igen, én fogom megmondani, mi van.

Kell egy bizonyos habitus ahhoz, hogy ezt jól lehessen csinálni?

Igen, általában néhány mondat után azt szokták rólam mondani, egyértelműen üvölt rólam, hogy határozott nő vagyok. A legtöbbször úgy hiszik, azért vagyok olyan kemény, mert sokáig börtönben dolgoztam. De valójában fordítva van. Azért kezdtem el börtönben dolgozni, mert ilyen a habitusom. Aki gyenge, aki elsírja magát, aki nem tud kiállni magáért, az asztalra csapni, nem mer szembeszállni mással, nem tud határozottan helyzeteket kezelni, annak nincs jövője ebben a szakmában.

Le lehet küzdeni azt a sztereotípiát, hogy ez nem nőknek való?

Alapvetően azt gondolom, hogy ez személyiségfüggő, nem pedig nemfüggő.

Tudtál profitálni a nőiségedből a munkád során? Vagy épp ellenkezőleg, volt olyan, amiben pont ez akadályozott?

Eleinte minden beosztásban nehéz volt nőként, később ugyanis voltam vezető beosztásban is. A háttérben elég sokan vannak, de olyan nők, akik a terepen, a körleten vannak, azok jóval kevesebben. Azt gondolom, hiába nehezebb, hosszútávon a nőknek az alapvetően anyáskodó természete jó hatást tud kiváltani, ha megfelelő határozottsággal és keménységgel párosul. A karrierem elején, mint említettem, a külsőm természetesen hordozott magában problémákat. Amikor fiatal voltam és csinos, nehezebb volt bebizonyítani, hogy nem az vagyok, aminek látszom. Emellett voltak szerelmes sztorik, amiket a helyükön kellett kezelni.

Hogyan tudtad összeegyeztetni a hivatásodat a családdal? Milyen hatással volt a magánéletedre, hogy börtönben dolgozol?

Tulajdonképpen amióta belevágtunk a családalapításba, egy rövid etaptól eltekintve már nem is nagyon dolgoztam bent. Ez viszont megerősített abban, amit az első gyermekem születése után már éreztem, de nem kristályosodott ki bennem, hogy kisgyerekes anyukaként nem való nekem ez a környezet.

Neked vagy általánosságban nem lehet összeegyeztetni az anyaságot a büntetés-végrehajtási hivatással?

Általában nehéz ezt összeegyeztetni, nem csak nekem. Egyrészt a mentális terhelés miatt, másrészt, ha az embernek gyermeke születik, az a természetes, hogy a gyereke válik a legfontosabbá. Egy ideig volt egy tudathasadásos állapotom, nem tudtam eldönteni, hogy akkor most börtön vagy gyerek, de mint egészséges pszichével rendelkező ember, nyilvánvalóan a gyerekeim jöttek ki fontossági sorrend az első helyére. Akkor megérlelődött bennem az elhatározás, hogy lezárjam ezt a majdnem negyed évszázados karriert. Beláttam, hogy három kisgyerekkel nem fogok tudni fontos beosztást ellátni a börtönben, és váltanom kell. Ráadásul őszintén szólva megcsömörlöttem ettől a sikertelenségtől. Annyira minimális az elismerés, a visszacsatolás, hogy törvényszerű, hogy az ember kiég.

Kiábrándultál?

Ezt nem mondanám, sosem gondoltam, hogy én fogom megváltani a világot, de azért ennél több sikerélményre számítottam, vagy hogy legalább jobbak lesznek az arányok, többet tudok segíteni. Alapvetően ez hiányzott belőle, mert én egy segítő típusú ember vagyok, nagyon szeretek másoknak segíteni. Nem volt építő jellegű az, hogy mennyire nem tudok saját meglátásom szerint, valóban segíteni. A biztosító ebből a szempontból is jó választásnak tűnt, mert azt érzem, hogy segítek.

Akkor a mostani munkádban sikeres vagy, kompenzálod az eddigi kvázi sikertelenséget?

Igen, igyekszem is. Teljesen más típusú munka, a magam ura vagyok, majdnem 0-24-ben foglalkozom vele, ki kell találni, hogy mire van igénye, sőt, szüksége az ügyfélnek, ezt nagyon szeretem. Főleg, hogy nem hiszek a véletlenekben és amikor megfogalmazódott bennem a váltás gondolata, egy héten belül ketten, köztük a férjem is azt mondta, hogy érdemes lenne elgondolkodnom azon, hogy elmenjek biztosítóhoz dolgozni. Egyébként nagyon fontos a biztonság, nekem például nagyjából mindenre van biztosításom, hiszek benne. Emellett eléggé kitartó vagyok és talán elmondhatom, hogy amibe eddig belefogtam, azt sikerült megvalósítanom, végigvinnem, sikert elérnem. Szeretném a biztosítókkal szembeni bizalmatlanságot megszüntetni, ez is az egyik küldetésem, hogy azon kívül, hogy segíteni szeretnék, szeretném megváltoztatni ezt a vélekedést, megmutatni, hogy a legtöbben etikusak vagyunk és azt szeretnénk adni az ügyfeleknek, amire valóban szükségük van. Ez az érme másik oldala most. Úgy tervezem, hogy a következő negyed évszázadot ezzel fogom tölteni. Kiegyensúlyozottan, hivatásos jótállóként és anyukaként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában