református gyülekezet

2021.09.12. 19:00

Az egymásra figyelés volt a cél

A telkibányai református gyülekezet nyár végére tervezte a hálaadó alkalmát, ami kimondottan a helyi közösségnek szólt.

Forrás: Olvasónk küldte

„Az önsegítő könyvek egyik javaslata, hogy keressük meg a meglévő értékeket az életünkben, aminek örülhetünk, amiért hálásak lehetünk. A keresztyén ember életvitelében mindennapos gyakorlat a hálaadás. Viszont vannak különleges alkalmak az egyén, a közösség életében, amikor a hálaadás többszólamú, nagyobb teret igényel, és meg inkább aláhúzni szükséges az okait” – fogalmazott Szalay László Pál, a telkibányai református gyülekezet lelkipásztora.

Értékek felmutatása

Mint mondta, a gyülekezet nyár végére tervezte a hálaadó alkalmát, ami kimondottan a helyi közösségnek szólt.

Most nem invitáltak az ország különböző gyülekezeteiből vendégeket, ahogy ezt a korábbi évek nagyrendezvényein tették. Ezúttal az egymásra figyelés, a saját soraik rendezése, az értékeik felmutatása volt a cél. Az istentiszteleten a Zsoltárok könyve 116. fejezete hangzott el, ami alapján a lelkipásztor a hála földi és mennyei vetületét mutatta be. A zsoltáros az életét nyerte vissza, és azért adott hálát Istennek. A jelenlévők is átélhették ezt, hiszen a pandémia mindenkinek elvett valamit az életéből, és most a normális keretek visszatértével megtapasztalható a korábban megszokottá váló dolgok valós értéke – világított rá Szalay László Pál.

Az igehirdetés után a templomba énekszóval és gitárjátékkal vonult be a Regélők együttes. Szép Ibolya, Berekméri Huba, Kurkó József és Szabó Gyula olyan magával ragadó belépőt produkált, hogy a koncert végéig nem engedték lankadni a hallgatóság figyelmét. Szép Ibolya személyes hangvételű átvezetései közel hozták a hallgatósághoz a Regélők együttest. Repertoárjukban bemutatták az Istennel állandó párbeszédben lévő ember lelkivilágát. Ősi, múlt századi, valamint kortárs versek, dalok és énekek is felcsendültek előadásukban. Az énekesek hangszínének pazar változatossága, a szövegvilág érzelmi hullámzása, a magas művészi előadásmód többszöri katarzishoz juttatta a hallgatóságot. Hallgatva a Regélőket, mintha a templomhajón egy angyal suhant volna át, és szárnyának csapásai felkavarták volna a jelen lévő lelkek szunnyadó érzéseit, fogalmazott a lelkipásztor.

A koncert után a közösség új kiadványának a bemutatása következett. A Telkibányai Református Bulletint a járvány miatt korábban nem tudták bemutatni, ezért most összevont számmal jelent meg. A helyi reformátusság elmúlt két évét vette sorba 44 oldalon, 28 cikkel és 130 fotóval. A bezártság idején felértékelődtek a közösségi alkalmak, a félelem miatt sokan még az adott lehetőséget sem használták ki, viszont a kiadványon keresztül felidézhetők a programok. A református kiadvány a településen az egyetlen, 2004-től folyamatosan megjelenő, nyomtatott közéleti tudósítás, ami a telkibányaiakkal foglalkozik.

Az ünnepi alkalom különleges vásárral egészült ki. A telkibányai reformátusság egyik testvérgyülekezete az észak-írországi Bangorban található. Innen kapott ajándékba a közösség több mint száz értékes ékszert, amiket adományok fejében vihettek el a gyülekezet tagjai. A nyakláncok, medálok, fülbevalók, karperecek egy része kiállításra került, amiből válogathattak a jelenlévők. A befolyó adományból az ifjúsági munkát kívánják támogatni a bangori testvérek. Az alkalmat szeretetvendégség zárta. A gyülekezeti tagok vendégelték meg egymást, miközben átvették a bulletint, és válogattak az ékszerek között, tette hozzá Szalay László Pál.

(A borítóképen: A Regélők együttes előadása mindenkit magával ragadott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában