pápalátogatás

2021.09.17. 18:00

Ákos is tehetségesnek tartja a miskolci énekest

Három fiatal énekelte el az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát: Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és a miskolci Czinke Máté.

Petri Nóra

Fotó: AMBRUS MARCSI

A dal a legnagyobb videómegosztó portálon is nagy népszerűségnek örvend, több nyelven is elérhető, a kongresszus alatt pedig számtalanszor elhangzott, így sokan a résztvevők közül meg is tanulták.

Ez a dal volt az egykori, 1938-ban rendezett magyarországi eucharisztikus világkongresszus himnusza is, a mostani alkalomra azonban teljesen új hangzást kapott.

Megmaradt a Bangha Béla jezsuita szerzetes által írt szöveg, a zenei alapokat pedig Kovács Ákos producer gondolta újra.

A produkció egyébként már tavaly elkészült az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ám a koronavírus-világjárvány közbeszólt, és egy évet várni kellett a világtalálkozóra, és arra is, hogy a dalok eljuthassanak az emberekhez. A videómegosztók mellett élőben is felcsendült ez a himnusz vasárnap.

„Elképesztő élmény volt”

„A pápai szentmise előtt közvetlenül mi voltunk az utolsó fellépők a Hősök terén. Elképesztő élmény volt” – kezdi Czinke Máté. – Összesen 75 ezren regisztráltak, végül több mint 100 ezren voltunk ott jelen. Különböző országokba sugározták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történéséit, tolmácsok százai dolgoztak egy időben, valószínűleg több millió emberhez jutott el Ferenc pápa üzenete és a budapesti kongresszus sok pillanata. Ilyen súlyú eseményben nem tudom, hogy részt fogok-e venni valaha, nagyon meghatározó élmény volt.

Czinke Máté énekes, dalszerző, gitáros a The Sign formáció frontembere. A miskolci zenekari lét mellett Máté zenei producerként is egyre több munkában vesz részt. A konferencia himnuszának korábbi feléneklésére társaival együtt Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes, zeneszerző kérte fel.

Hitben nevelkedve

– Ákos külön-külön vette fel velünk a kapcsolatot, minket választott ki, és a stúdióban derült ki, hogy A Dal című műsor kapcsán személyesen is ismerjük egymást. Maga az énekfelvétel úgy zajlott, hogy külön napokra voltunk beosztva Ákos stúdiójában – foglalta össze az előzményeket Czinke Máté.

– Engem hitben neveltek, keresztény családban nőttem fel, és az embernek eljön az a pillanat az életében, amikor már nem a szülők befolyása alatt éli a mindennapjait, vagyis meghozza a saját döntéseit, és felnőtt lesz. Én hitelesnek tartottam azt a keresztény hitet, amiben felneveltek – nagyon szeretem a szüleimet –, és engem személyesen is megérintett ez. Az életemben is számos olyan csodaszámba menő dolog történt – többek között ez a lehetőség is –, ami a hit útján tart engem.

Amiről a dal szól

– Vasárnap, a szentmise előtt nem sokkal léptünk színpadra. Ott, amikor a konferencia himnuszát ennyi ember előtt előadtuk, semmi másra nem akartam figyelni, csak amiről ez a dal szól, és hogy ebben egy csatorna legyek. „Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet” – idézte fel a refrén sorait az Északnak nyilatkozva a miskolci énekes.

(A borítóképen: Dánielfy Gergő, Nagy Bogi, Kovács Ákos és Czinke Máté)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában