Magyar Nemzeti Parkok Hete

2021.09.22. 19:30

A nemzeti parkokat ünnepelték

Színes és szórakoztató programokkal merülhettek el a természetben.

Kiss Dániel

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Többnapos programsorozat zárult a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parknál, ahol múlt héten különféle ismeretterjesztő és természetvédelmi rendezvényeket tartottak.

A kulisszák mögé láthattak

Múlt héten volt a tizenötödik Magyar Nemzeti Parkok Hete, amelynek alkalmából szeptember 13-a és szeptember 19-e között országosan szervezett rendezvénysorozat keretében tematikus kirándulásokra, tájszépítésre és a nemzeti parkokat üzemeltető igazgatóságok működésének kulisszái mögé betekintő foglalkozásokra hívták meg az érdeklődőket.

Népszerű barangolás

Az Aggteleki Nemzeti Parknál egész héten a kedvezményes barlangtúrákon kívül kifejezetten családok, gyermekek számára meghirdetett barangolás és természetismereti játékok mellett teázásra, „kutatóik éjszakájára” és a kora őszi időszak egy jellegzetes programjára, éjszakai szarvasbőgés-hallgatásra fogadták az érdeklődőket.

Múlt csütörtökön a szomolyai kaptárköveknél a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) munkatársai mellett a kultúrát és filozófiát ápoló Új Akropolisz Nemzetközi Egyesület szakemberei és a hozzájuk csatlakozott önkéntesek cserjeirtással, fűnyírással és szemétszedéssel végeztek tájszépítő munkákat. Másnap az esős időjárás dacára többen felkeresték a cserépfalui fás legelőt karbantartó szürkemarha-gulyát, melynek pásztora beavatta az érdeklődőket a ridegtartás szakmai rejtelmeibe.

Betekintés a pincerendszerbe

De nem csak Aggteleken szerveztek tematikus kirándulást: a Bükk hegység hevesi oldalán a múlt hétvégével egybeeső Kulturális Örökség Napjaival egybekötve a felnémeti templom alatt húzódó labirintusszerű pincerendszerbe nyertek betekintést túracsoportok.

A járatok különlegessége, hogy menedéket nyújtottak egykoron az egri török helyőrséggel küzdő hajdúcsapatoknak, mielőtt aztán évszázadokon át a híres helyi borok érlelőhelyévé váltak volna.

(A borítóképen: Szarvasbőgést is figyelhettek az aggteleki programsorozat részeként az érdeklődők)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában