Mutass példát!

2021.09.07. 15:00

A gyülekezet is lehet zöld

Mutass példát! néven írt ki ökogyülekezeti pályázatot a református egyház.

Detzky Anna

Fotó: Olvasónktól

Azok az egyházi közösségek, keresztény gyülekezetek és intézmények pályázhatnak szeptember 10-ig az ökogyülekezeti címre, amelyek szemléletükkel és önkéntes tevékenységükkel aktívan küzdenek a teremtett világ megóvásáért – írja felhívásában a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma.

Elvárás, hogy a pályázók a környezetbarát működésen túl szeptemberben megünnepeljék a Teremtés hetét, és évente egyszer szabadtéri alkalmakat tartsanak. Valamint bekapcsolódjanak a Károli Gáspár Református Egyetem Ökogyülekezeti Kutatóműhelyének programjaiba, illetve vállalják, hogy teremtésvédelmi eseményeket szerveznek és ezekről írásban beszámolnak. Azok az ökogyülekezetek, amelyek három éven keresztül megvalósítanak egy általuk kidolgozott, példamutató teremtésvédelmi programot, amelyben minél több közösségi tag részt vesz, ökogyülekezeti díjra is pályázhatnak. A benyújtott beszámolókat a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsa bírálja el és dönt az ökogyülekezeti díj adományozásáról. Az ökogyülekezeti címet elnyerők oklevélben részesülnek és használhatják a mozgalom logóját. Az ökogyülekezeti díj birtokosai pedig plakettet kapnak, és honlapjukon és intézményeikben közzétehetik a díjazott ökogyülekezet státuszt.

Telkibányán hagyomány

Megyénkben a Telkibányai Református Egyházközség rendelkezik több mint tízéves ökogyülekezeti tapasztalattal, Szalay László Pál lelkipásztor vezetésével, aki az Ökogyülekezeti Mozgalom alapító tagja. Telkibányán közel egyholdas elhanyagolt területből alakítottak ki rendezett parókiaudvart és bibliai idézetekkel ellátott bemutatókertet, ahol díjazott gyümölcsfák is nőnek. Egyháztáji néven pedig termelői piacot hoztak létre és népszerű ifjúsági rendezvényeket tartanak a Teremtés hetén. Nem utolsósorban megújuló energiát használnak az egyházközség épületeiben, és programjaikon előnyben részesítik az újrahasznosítható csomagolóanyagokat.

(A borítóképen: A telkibányai bemutatókert)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában