Jubileumi koncert

2021.08.21. 12:00

Perecesi rockfesztivál szülinappal

A 35 éves Excelsior lesz a főzenekara a harmadik alkalommal megrendezett perecesi rockfesztiválnak.

Hajdu Mariann

Fotó: Excelsior

Ádám Jánosnak, az Észak-Magyarország és a Boon fotóriporterének a diaporámáit is láthatja a közönség augusztus 21-én, szombaton este 9 órától a III. Perecesi Rockfesztiválon. Jani az Excelsior együttes 35. születésnapján vetíti majd képeit.

– A rockzenekar három évtizedének fotóiból válogattam a vetítés anyagához – mondta lapunknak Ádám János. – Sokat dolgoztunk együtt, talán legrégebben azon a koncerten a 80-as évek legvégén, amikor az Excelsior az Edda előzenekaraként lépett fel. A fotókon az együttes régi tagjai, zenészek, énekesek, vokalisták is láthatók lesznek, elég sokan megfordultak a zenekarban a 35 év alatt.

A fényképek mellett egyéb látványelemek is színesítik majd a koncertet.

Háromtól, hatan

Andervald Györgyöt, az Excelsior együttes alapítóját, gitárosát, a szombati esemény egyik szervezőjét is kérdeztük a szombati, azaz mai rockfesztiválról. Elmondta, 3 órától várják a nézőket, és 6 zenekar lép fel. Ők, a szülinapos Excelsior játszik utoljára.

Az Excelsior tehát 1986-ban alakult, sok-sok formációban játszott már, néha egy-egy év kimaradt az elmúlt 35 évben, de a mai napig működik. Ketten kezdték annak idején, volt néhány számuk, aztán részt vettek az 1988-as Ki mit ­tud?-on és az első Csillag születikben. Már előtte elkezdődött a sikersorozat, amikor elődöntősként a Magyar Rádió könnyű­zenei műsorában szerepeltek, és körülbelül 4 ezer előadóból válogatták be őket a döntőbe. A 35 év alatt hangszerenként 10–15 zenész fordult meg az Excelsiorban, Perecesen, a szabadtéri színpadon augusztus 21-én, szombaton este héttagú formáció lép fel.

A rockfesztivál fellépői a jubiláló Excelsior előtt a BUZZ, a Ranion, a Rise@Fall és a Kiss Csaba és barátai lesznek.

(Az Excelsior augusztus 21-én, szombat este kilenctől, Perecesen hallgatható meg)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában