emléktorna

2021.08.09. 14:30

Koncz Ferenc-emléktorna

Koncz Zsófia is részt vett a tornán, aki példaképének tekinti egy éve elhunyt édesapját.

Hegyi Erika

Fotó: Kozma István

Koncz Ferenc-emléktornát rendeztek szombaton Tokajban. A rendezvény a barátságról, a sportról, a jótékonyságról szólt, és a résztvevők megemlékeztek a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Koncz Ferencről is, aki megyénk 6. számú választókerületének parlamenti képviselője volt.

Kerekes Sándor, a Tokaj Kincsei Egyesület alelnöke, az emléktorna főszervezője az Észak-Magyarországnak elmondta, főleg Tokaj környékéről, de a szomszédos megyéből, Szabolcsból és más megyénkbeli településekről is érkeztek polgármesterek. A gálamérkőzésen az országgyűlés labdarúgó-válogatottja küzdött meg a polgármesterek csapatával, melyben nem csak polgármesterek rúgták a bőrt. Ezt az együttest erősítette többek között Koncz Zsófia országgyűlési képviselő is, a néhai Koncz Ferenc lánya. Koncz Zsófia az Északnak elmondta, az ő játéka csak jelképes volt, de édesapja az országgyűlés válogatottjának a kapusa volt sok éven keresztül. Még a meze is megvan.

Az emléktornán nyolc település küzdött meg egymással. Tiszalúc játékosai bizonyultak a legjobbnak, a második helyet pedig Szerencs csapata szerezte meg.

– Nagyon megható, hogy édesapám emlékére szerveztek sporteseményt. Az ő élete és munkássága példa számomra. Rendkívül elhivatott volt, és szenvedélyesen szerette a térséget, az itt élő embereket, harminc évig volt közéleti szereplő. Egy év eltelt az elvesztése óta, de jó érzés, hogy másoknak is fontos volt, meghatározó szerepet töltött be az életükben – fogalmazott a képviselő.

Az emléktornára a térség polgármesterei ajándékcsomagokat vittek, amit majd a Tokaj Kincsei Egyesület elárverez, és jótékonysági célra ajánlja föl.

(A borítóképen: A rendezvény a barátságról, a sportról, a jótékonyságról szólt, és a résztvevők megemlékeztek a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Koncz Ferencről is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában