Napraforgó

2021.08.15. 11:30

Hamarosan megkóstolható Magyarország Tortája

A „Napraforgó” fantázianevet viseli idén Magyarország tortája, Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Füredi Krisztián alkotása, a „Beszterce rózsája” nevű sütemény nyerte el, és a Nimród fantázianevűt is megismerhettük. A torták augusztus 20-ától kóstolhatók meg.

Balogh Csilla

Fotó: Ádám János

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett Magyarország Tortája versenyen Fodor Sándor – a budapesti Habcsók Cukrászda cukrásza – édessége, a „Napraforgó” elnevezésű torta nyerte el a Magyarország Tortája címet. Miskolcon a Kisgergely Cukrászda kínálja a nyertes alkotásokat, amiket idén is Horváth Zsolt mutatott be, de a titkos receptúrát ezúttal sem árulta el. Ezt csak év végén hozzák nyilvánosságra.

– A „Napraforgó”-t eddig már tizenötször készítettem el – kezdi a torta bemutatását Horváth Zsolt. – Nagyon fontosak benne az arányok. Elég 1-2 gramm eltérés valamelyik előírt hozzávalóból, és máris a nyertes tortától különböző, másfajta ízvilágot vagy állagot kapunk. Ugyan­ilyen fontos, hogy betartsuk a megfelelő sorrendet, és hogy a savak arányát jól találjuk el. Nagyon oda kell figyelni a főzési folyamatokra is. A cukrot például nem szabad túlmelegíteni, mert ha felhevült állapotban öntjük a tojás sárgájára, akkor cukros rántotta lesz belőle – sorolja a mestercukrász.

Az összetevők

Bár Fodor Sándort a torta ötletének megalkotásánál a nyári napraforgómezők inspirálták, mégis egy igazi négy évszakos torta született. Jólesik a nyári melegben, a vilmoskörte üdeségével és a hársmézes friss joghurt savanykásságával, a hűvösebb napokon pedig, amikor melegebb ízekre vágyunk, a pirított napraforgó telt ízével és karamellizált csokoládéval kényeztet.

– A sózott és pirított napraforgó, a csokoládé, a körte és a hársméz együttes ízétől különleges a torta. Ezeket az ízeket pedig a vilmoskörte-pálinka még inkább kiemeli – mondja a mestercukrász. Egyedi alkotás született, hiszen a cukrászipar ritkán dolgozik a napraforgóval, főleg édes süteménybe keverve. Horváth Zsolt azt azonban elárulta, hogy az alapanyagokból sajnos készlethiány van, így jelenleg nehéz beszerezni a fő alkotórészeit. Mint mondja: „Mi időben leadtuk az előrendeléseket, úgyhogy egészen biztos, hogy ki tudjuk majd elégíteni a vásárlók igényeit egész évben. Tavaly 5-6 ezer szelet fogyott el csak nálunk. Idén is ekkora forgalomra számítunk.”

A cukormentes nyertes

A 10. alkalommal megrendezett Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei győztese a „Beszterce rózsája” lett, melyet a tápiószecsői Hisztéria cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián készített. Az elegáns küllemű, harmonikus ízvilágú, hozzáadott cukor nélküli tortában a sárgabaracké a főszerep. A kiváló gyümölcs több rétegben, zselé és mousse formájában is megjelenik a textúrák között, sőt a piskótában is szerepel barackmagliszt formájában. Friss íze remekül passzol a dióval és az étcsokoládéval, a párosítás a tradicionális magyar süteményeket idézi. A Beszterce rózsája torta szeletenkénti energiatartalma 206,3 kcal, míg szénhidrát­értéke 12,4 gramm, így jó választás lehet cukorbetegeknek és mindazoknak, akik ügyelnek az alakjukra.

A 2021-es vadászati és természeti világkiállítás „Nimród” fantázianevű nyertes tortáját szintén Füredi Krisztián készítette.

Nem egyszerű elkészíteni

A versenyt a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére hirdeti meg immár rendszeresen.

– Az idei tortákat nem egyszerű elkészíteni. Odafigyelést, gondosságot igényelnek, de egy gyakorlott házi­asszony otthon is el tudja készíteni azokat – figyelmeztet ­Horváth Zsolt. A győztes torták augusztus 20-ától kaphatóak a cukrászdákban. A titkos receptek pontos összetevőit pedig december végén teszik fel a testület hon­lapjára.

(A borítóképen: Horváth Zsolt mutatja a háromféle tortát, a Napraforgó, a Beszterce rózsája és a Nimród fantázianevűt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában