jóvátételi program

2021.08.28. 17:30

Fogvatartottak jótékonykodtak

Több mint ezerkétszáz konzervet adományoztak korábbi bűnelkövetők a Magyar Vöröskeresztnek.

Detzky Anna

Fotó: Detzky Anna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai jóvátételi program keretében konzerveket gyűjtöttek a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett Hajléktalanokat Gondozó Központ lakóinak. Az adományt augusztus 26-án a hajléktalanszálló épületében Szeidl Tamás ezredes, a megyei büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka nyújtotta át Duberné Dunaveczki Évának, a szálló intézményvezetőjének.

– Fogvatartottjaink több mint 1200 darab konzervet adományoztak a Magyar Vöröskereszt részére. A fogva tartott nők pedig cérnaképeket, kisebb festményeket és ajándéktárgyakat készítettek – mondta Szeidl Tamás. – Reméljük, hogy adományunkkal egy kicsit sikerül feldobni a hajléktalanok mindennapjait! Körülbelül két-háromszáz fogvatartott vett részt a jóvátételi programunkban. Ennek lényege, hogy aki bűnt követett el, és szeretne valamit jóvá tenni, az megkapja rá a lehetőséget. Viszont ezt a konkrét áldozat felé nem minden esetben tudja megtenni. Emiatt egy olyan sérülékeny helyi csoportot választottunk, amely számára lehetséges bizonyítani, hogy a fogvatartottak is képesek arra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.

Utcán élők kapják meg

A fogvatartottak és a hajléktalanok életét is jobbá teszi az adományakció.

– 2016 óta állunk együttműködésben a megyei büntetés-végrehajtási intézettel, amelynek alapja, hogy a fogvatartottak reintegrációját segítsük – fejtette ki Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője. – Minden adománynak nagyon örülünk, mert számtalan helye van nálunk. Ezeket a konzerveket az utcai gondozószolgálat nyilvántartásában lévő, kültéren élő hajléktalanokhoz fogjuk eljuttatni. Ők azok, akik a téli időszakban nehezebben tudnak majd bejönni a népkonyhára étkezni. A konzervekkel az élelmezésüket meg tudjuk majd oldani.

(A borítóképen: Szeidl Tamás és Duberné Dunaveczki Éva)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában