születésnap

2021.08.25. 12:00

Annus néni a munka asszonya

Kilencvenéves lett Annus néni, aki az egész életét munkával töltötte.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónk küldte

Kilencvenéves lett Miczán Istvánné, ebből az alkalomból köszöntötte őt az encsi önkormányzat, a város idősotthonának dolgozói és lakói, valamint a családja. Annus néni ugyanis három éve az encsi önkormányzat PAX Hálózatfejlesztő – Gondozási Központjának lakója. Fizikailag jól van, de szellemileg már kevésbé, ezért legfiatalabb unokája, Miczán Viktória mesélt róla, aki egyébként Encsen dolgozik röntgenasszisztensként.

– Nagymama Forrón lakott, sokat mesélt arról, hogy már egészen fiatalon a mezőgazdaságban dolgozott. Tehenekkel foglalkozott, jártak a földekre napszámba, de volt saját szőlőjük, ott is akadt munka bőven. Erről szólt az élete. Ő mindig a munka asszonya volt, öt percre sem tudott leülni, állandóan ment. Sokszor emlegette, hogy a földekre már hajnali 4-kor indultak, és csak este 7 órára értek haza. Azt is gyakran hozzáteszi, hogy régen bizony mindenért meg kellett dolgozni, nem úgy, mint ma. Akkor nem lehetett lustálkodni, menni kellett, csinálni kellett. A szülők a nagyobb gyerekeiket is vitték a földekre, és amiben tudtak, ők is segítettek. A fiatalok korán beletanultak a mezőgazdasági munkába – sorolta Viktória.

Elmondta azt is, hogy nagymamája tízgyermekes családban nevelkedett, ma már csak négyen élnek. Annus néninek három gyermeke született, hét unokával és két dédunokával büszkélkedhet. 85 éves koráig teljesen jól volt, szellemileg is, de amikor hat évvel ezelőtt a fiatalabbik fia meghalt, az annyira megviselte, hogy az állapota elkezdett romlani. Addig egyedül élt, ellátta magát, minden munkát elvégzett, nem volt semmi probléma. De három évvel ezelőtt már látszottak rajta a demencia jelei. Sok mindent elfelejtett, nem tudta a gyógyszereit kezelni, nem mindenkit ismert meg a családból.

Mindig jókedvű

– Javasoltuk nagyinak az otthont. Vegyes érzelmekkel fogadta. Egyszer azt mondta, hogy „ha menni kell, akkor menni kell”, máskor meg azt, hogy ő otthon marad, ott akar meghalni. De aztán mégis elfogadta, hogy nincs más megoldás. Kezdetben nehéz volt megszoknia az új életét, de ma már annyira szereti, hogy az otthonra azt mondja, hogy „hazamegyek”, a liftajtó pedig a kapu. „Megnézem, bezártam-e a kaput”, de ilyenkor a liftre gondol. Ha elhozom Forróra a házába, amiben most én lakom, két óra múlva már visszakívánkozik. Menne „haza” – mesélte Viktória.

Hozzátette: nagymamája csendes természetű, de az otthonban mindig jókedvű, beszélgetnek, nevetgélnek a többi lakóval. „Megyek férjet keresni”, mondogatja néha tréfásan. Néhány éve, amikor még szellemileg is friss volt, sokat imádkozott, szentmiséket nézett és hallgatott, olvasta az imakönyvet, és kiolvasta az újságot is. Annus néninek július 24-én volt a 90. születésnapja.

(A borítóképen: Annus néni köszöntésén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában