kertész

2021.08.05. 19:30

A másodvetésünk is lehet gyümölcsöző

Ha most veteményezünk, ősszel se kell lemondani a saját termesztésű zöldségekről.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Másodvetéskor figyeljünk oda a talaj előkészítésére, ezen a ponton múlhat leginkább a terméshozam.

Legelső lépésként az előző növények maradványait távolítsuk el teljesen a földből, és kapáljuk ki a gyomokat. Ezután a talajt frissítsük fel. Kötött agyagtalajokon használjunk folyami homokot, érett komposztot, laza homoktalaj esetében komposztot vagy érett istállótrágyát.

Majd következik a lazító ásás, a talaj összekeverése, a trágya elegyengetése, illetve ha szárazság van, a talaj feltöltése öntözővízzel.

Ültetés után is nagy gondot kell fordítani a locsolásra, hiszen a fejlődésben lévő növényeknek sok vízre van szükségük.

Másodvetés idején kevesebb lehet a termés, mint fővetésben, de ez egyáltalán ne szegje kedvünket. Fontos, hogy mindenképp olyan fajtákat válasszunk, amelyek egyszerre jól tűrik az augusztusi meleget és az októberi hőcsökkenést is. A fürtös uborka, a zöldbab másodvetésre maximálisan alkalmas, azonban csak ott érdemes termeszteni, ahol a folyamatos öntözés biztosított.

A burgonya nyáron is ültethető, elegendő vizet kapva gyorsan kikelnek.

A salátaféléket és a káposztaféléket lehetőleg megvásárolt palántákkal termeljük, a saját palánta nevelése ilyenkor már kudarcba fulladhat.

Szüret fagy előtt

Remek választás az áttelelő spenót, sóska, előbbinek korai fajtáját augusztus végéig, utóbbit szeptember végéig vethetjük el.

A spenótot érdemes a káposzta mellé ültetni, ami megvédi a növényt a földibolháktól. A hónap végéig vethető még vöröshagyma és rukkola, továbbá gondosan előkészített ágyásokban cékla és póréhagyma is. A fűszernövényekről sem kell lemondani, cserépbe ültetve könnyen mozgathatók lesznek, így tél idejére védett helyre tehetjük például a kaprot, a koriandert, a majoránnát, a bazsalikomot, a metélőhagymát. A petrezselyemmel is érdemes próbálkozni, bár lassan növekszik, de augusztusi vetéssel, hosszabb nyárias időjárással még szüretelhetők a levelei a fagy előtt.

(A borítóképen: Augusztusi salátaágyás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában