Dalostalálkozó

2021.07.06. 15:33

Népdalokkal nyitottak a koronavírus után

Közel háromszázan voltak kíváncsiak a fellépőkre szombaton Sajósenyén.

Hajdu Mariann

Fotó: Olvasónktól

Dalostalálkozót rendeztek szombaton Sajósenyén több megyénkbeli és egy felvidéki együttes részvételével, tudtuk meg Takács Istvántól, Sajósenye polgármesterétől. Alsóvadász, Boldva, Sajóvámos, Sajókeresztúr, Sajószentpéter, Szirmabesenyő, Borsodszirák és a felvidéki Péder népdalkörei mutatkoztak be, mellettük a helyi Kicsi Madár Néptáncegyüttes műsorának is tapsolhatott a közönség.

Föllépett Sajósenyén Juhász Marci is, aki gyermekként a sajósenyei népdalkörösök között énekelt, mára viszont a Csillag születik 2012-es tehetségkutató műsorában elért sikere után már komoly zenekarban kamatoztatja tudását. (Friss hírek szerint a Nomad együttes frontembere szólókarrierbe kezdett – a szerk.)

– Közel háromszázan voltak kíváncsiak a rendezvényre – mondta a polgármester. A találkozón Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, majd Takács István köszöntötte a résztvevőket.

– Hiányzott már, hogy összegyűljünk kicsit – jegyezte meg a polgármester utalva a koronavírus-járvány okozta hosszú bezártságra. – Alig vártuk, hogy végre rendezvényeket szervezhessünk.

A dalostalálkozón részt vevők egyébként a Borsod, Torna, Gömör tájegységek népdalait hozták Sajósenyére, és volt, aki Mezőkövesd környékéről származó népdalokat énekelt.

(A borítóképen: Juhász Marci a sajósenyei színpadon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában