Zoo-tábor

2021.07.21. 16:00

Kecskét fejnek, emut fürdetnek

A Zoo-táborban sok mindent megtanulnak a gyerekek az állatkert állatairól.

Hegyi Erika

Fotó: Ádám János

Mint minden évben, az idén is rendkívül népszerű a Zoo-tábor. Egy-egy héten 30-34 gyermek ismerkedhet meg a Miskolci Állatkert állataival, életkörülményeikkel, gondozásukkal. A napközit a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete szervezi, a szakmai programokat azonban az állatkert zoopedagógusai biztosítják. A mostani már az 5. hét, amikor általános iskolás gyerekek is ott segédkeznek az állatgondozók körül. A és B hetet szerveznek nekik különböző tematikával, hogy aki két hétig tagja a tábornak, ne ugyanazokon a programokon vegyen részt. A gyerekek az egyik héten a különböző kontinensek élővilágát ismerhetik meg, a másik héten pedig az úgynevezett „nemszeretem” állatokkal, a tanya háziállataival és a mesebeli állatokkal barátkoznak. Idén új lehetőség, hogy az állatkert kulisszatitkaiba is bepillanthatnak a diákok.

A zoopedagógusok sok-sok érdekességet mesélnek a kert lakóiról, a gyerekek részt vehetnek az etetésben, bemehetnek a nem veszélyes állatokhoz, megsimogathatják őket. A „nemszeretem” állatokat (ide tartoznak a hüllők) kézbe vehetik, és megsimogathatják őket. De komoly feladatokat is végezhetnek, például dagonyát készíthetnek a bivalynak, kecskét fejhetnek, lovakat ápolhatnak, és a nagy hőségben megfürdethetik az emut. A diákok tulajdonképpen megismerkednek az állatgondozók legfőbb feladataival. A hét zárásaként vetélkedő vár a táborozókra. A csapatok számot adnak a tudásukról, és közben jól szórakoznak.

Megszeretni és védeni

A zoopedagógusok szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek minél több állattal, hiszen ez segíti a természetszeretet kialakulását. Ha megszeretik az állatokat, akkor később, felnőtt korukban minden bizonnyal megtesznek majd mindent a védelmük érdekében. Tulajdonképpen nemcsak az állatsimogatáson és az állatetetésen van a hangsúly, hanem főként azon, hogy a táborozók megismerjék, milyen veszélyben van a Föld élővilága. A tapasztalatok szerint rendkívül érdeklődőek, igaz, főleg olyan diákok vesznek részt a programban, akik szeretik az állatokat. Vannak, akik hosszú évek óta visszajárnak, némelyik gyerek 3-4 éve zoo-­táborozó.

A délutáni program is érdekes, akkor a gyerekek kirándulni mennek a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesület tagjaival, vagy kézműves-foglalkozáson vesznek részt. A Zoo-tábor utolsó turnusa jövő héten indul.

(A borítóképen: Imádják a kiskecskét a Zoo-tábor résztvevői)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában