Hajlított asztal

2021.07.28. 19:45

Hódíthat Ózdon is a teqball

Közösségi használatra kapott a magyar innovációs termékből a város, amit az Újváros téri részen helyeztek el.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

A teqball egyre nagyobb teret hódít magának. A magyar szabadalommal rendelkező, hajlított asztalon most már számos játékot űznek, de természetesen továbbra is a futballhoz köthető változat számít a legnépszerűbbnek.

Itt az asztal

Olyannyira, hogy a sportágra külön iparág épült fel, nemzeti küzdelmeket, sőt világbajnokságot is rendeztek már. A feltalálóknak előbb azt sikerült elérni, hogy a világ legnagyobb klubjai felfigyeljenek a termékre, a közeljövő egyértelmű célja pedig nem más, mint hogy a teqballt felvegyék az olimpiai sportágak listájára.

Ehhez még sokat kell tenni, hiszen egy rendkívül fiatal játékról, mozgásformáról beszélünk. Éppen ezért lényeges, hogy a lehetőségekhez képest minél többen űzhessék a játékot. Most már erre Ózdon is bárkinek lehetősége van, hiszen az utcai kosárlabdapálya mellé megérkezett egy asztal is, amit sportos keretek között adtak át.

– A teqball 2014-ben, tehát hét évvel ezelőtt indult el hódító útjára hazánkból, három évvel később pedig megalakítottuk a nemzetközi szövetséget is – tekintett vissza a kezdeti időszakra Murányi Gergely, a cég diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője. – Ez azért volt fontos, mert mostanra már több mint 110 ország csatlakozott hozzá, ami hatalmas eredménynek tekinthető. – A hazai szövetségnek 26 tagszervezete van, tehát elmondhatjuk, hogy itthon is szépen fejlődik a sportág. Fontosnak tartjuk, hogy a kisebb településekre is eljussunk, eddig már több mint hatvan, 9 ezer lakónál kisebb lélekszámú városban, faluban lehet teqballozni.

Olimpiai remények

Murányi Gergely hozzátette, hogy a labdarúgók számára a teqball kiváló kiegészítő mozgásnak számít, valamint a rehabilitáció idején is gyakran használják. A szervezet ugyanakkor nem szeretne ezen a szinten leragadni, hiszen az olimpiai szereplés tényleges terv. A legújabb szám­adatok pedig azt mutatják, hogy a teqball jelenleg a világon leggyorsabb ütemben fejlődő sportág, játék.

Közösségi használatra

– Egy gazdasági egyeztetésen találkoztam a cég vezetésével. Megismertem a munkájukat, bemutatták a terméküket, és számomra a hazai fejlesztés, a magyar innováció rendkívül megnyerő volt – tette hozzá Riz Gábor or­szág­gyűlési képviselő. – A teqball lassan beépül az edzésmódszertanba, és számtalan egyesületnél megjelenik. Azt kértem a cég vezetésétől, hogy az ózdiak is minél szélesebb körben ismerhessék meg ezt a játékot. Aki szeretné komolyan űzni ezt a sportot, az ne szenvedjen hátrányt azokkal szemben, ahol már több ilyen asztal is található. A kérésem meghallgatták, így az Újváros téren a kosárlabda- és a futballdühöngő mellett sikerült gyarapítani a mozgásformák fajtáját. Örülök neki, és bízom benne, hogy minden­napi használatban lesz a sportot szerető ózdi fiatalok körében.

(A borítóképen: A teqball most már Ózdon is elérhetővé vált)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában