Folyamatos tesztelés Japánban

2021.07.18. 18:36

Előre leadott útvonalon

A japánok a beutazást követően naponta tesztelik az olimpiára érkezőket.

Kolodzey Tamás

Fotó: ÉM-Archívum

A tokiói olimpián részt vesz dr. Mészáros János miskolci ügyvéd, a Magyar Karate Szövetség elnöke is.

– Ez lesz a második ötkarikás viadalom, 2016-ban Rio de Janeiróban voltam először – felelte érdeklődésünkre, majd így folytatta: – Augusztus 2-án, a MOB harmadik turnusával utazom. A karate miatt kértem ezt az ütemezést, hiszen műfajunk egyetlen érintettje, Hárspataki Gábor számát augusztus 6-án rendezik, és természetesen minden más sportági eseményen is szeretnék ott lenni, már amennyiben a rendkívül szigorú körülmények miatt erre lehetőséget kapok.

A játékok végéig marad

A sportági elöljáró az előzetes tervek szerint a játékok végéig Japánban marad, és a MOB charterjáratával repül majd vissza Budapestre.

– Az utazási feltételek végig sokat és sokszor változtak, mert a házigazdák pontosan meghatározták, hogy ki mikor érkezhet, és azt is, hogy mikor kell távoznia – ehhez pedig alkalmazkodnia kellett a MOB-nak – szögezte le a tisztségviselő.

Mészáros János elárulta, hogy rá is minden szabály vonatkozik:

– Nekem is szükségem van a védettségre, az utazás előtti két negatív PCR-tesztre, ezt csak akkreditált laborban lehet elkészíttetni. Jelenlegi ismereteim szerint a beutazást követően is tesztelnek, ott-tartózkodásom alatt erre mindennap sor kerül majd. Csak az előre bejelentett útvonalon mozoghatok, és ezen a terven a helyszínen már nem változtathatok. A versenypályák mellett a magyar nagykövetség és a Magyar Kulturális Intézet lehet még az úti célom. A szállásom, a Grand Prince Hotel Takanawában lesz, valószínű, hogy itt helyezik el azokat a sportvezetőket, akik nem tartózkodhatnak az olimpiai faluban, utóbbi kizárólag a csapattagoknak ad otthont. A külső sportszakemberek és az edzőpartnerek az ATO Hotelben és a Tokyo Bay Shiomi Prince Hotelben tartózkodnak majd.

(A borítóképen Mészáros János, aki hamarosan repül Tokióba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában