Holokauszt

2021.07.05. 16:22

A megyei áldozatokról emlékeztek meg Miskolcon

A holokauszt megyei áldozatai előtt tisztelegtek az avasi zsidó temetőben.

Detzky Anna

A 77 évvel ezelőtti borzalmakat idézték fel Miskolcon 2021. június 27-én, vasárnap, az avasi zsidó temetőben. A sírkert nyugati oldalán emlékművek láthatók az Auschwitzba deportált több mint 12 ezer megyei áldozat tiszteletére.

„Miskolcon a 18. században jelentek meg az izraeliták. Az országosan is jelentős vásárokat látogatták, illetve néhány nemes telkén letelepedve pálinkafőzéssel, valamint szesz- és borárusítással ­foglalkoztak” – írja Csíki Tamás A miskolci zsidóság a Holokaust időszakában című tanulmányában, amely a Herman Ottó Múzeum Évkönyvében jelent meg 2001-ben. „Számuk gyarapodását a diósgyőri kamarai uradalommal elmélyülő gazdasági kapcsolatuk eredményezte. Az 1760-as években imaházat építettek, rabbit választottak, és a hitközség is megalakult. A II. világháborúban a német megszállást követően fordult tragédiába a helyi közösség sorsa. A Gestapo kiépülő miskolci szervezeteivel és a német parancsnoksággal szoros kapcsolatban álló Szlávy László polgármester irányította a zsidóellenes rendeletek végrehajtását. A belvárosban, ahol körülbelül 1200 zsidó család lakott, gettót alakítottak ki. Közéjük 600 lakásba koncentráltak mintegy 10 ezer embert 1944. május 11-én. A városi gettó kiürítése június 5-én indult. Ezt követően június 12-én, 14-én és 15-én vagonokban előbb a miskolci, majd a vidéki izraelitákat szállították el a megsemmisítő táborokba. A zsidóság elleni utolsó tömeges akciókat októberben és novemberben a visszavonuló nyilas, valamint SS-különítmények hajtották végre. A megyeszékhely zsidósága mintegy 78 százalékban elpusztult.”

Gyászoló egyház

A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Pásztor Dániel mély és megrázó beszédet tartott a megemlékezésen. A megjelenteket Deutsch Miklós, a Miskolci Izraelita Hitközség elnöke köszöntötte. Ezt követően Veres Pál, Miskolc polgármestere szólt az egybegyűltekhez, kiemelve a múlt fájdalmát, amiből tanulnunk kell. A szertartásos részt a budapesti Hunyadi téri zsinagóga kántora, ­Klavanszkij Anatolij gyászimája nyitotta meg, majd Markovics Zsolt miskolci főrabbi beszéde következett, amit a kántor gyász­éneke zárt le. Az emlékezés a gyászolók közös imájával, a kádis elmondásával fejeződött be. Az alkalmon felszólalt még dr. Kunos Péter, a Mazsihisz – Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója és dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz Közép-magyarországi Területi Csoportjának elnöke, akinek családi kötődése van a borsodi megyeszékhelyhez. DA

(A borítóképen: Markovics Zsolt, Deutsch Miklós és Kunos Péter a megemlékezésen)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában