program

2021.07.11. 07:00

A közösségszervező képzés

Személyesen folytatódna szeptembertől az EduSenior Karantén Képzési Program.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónktól

A járványidőszakban sok nyugdíjasnak segített a képzési program, hogy hasznosan töltse el a szabadidejét a bezártságban is. A kezdeményezés Az Én karanténom – Laci bácsi levelei című karanténnaplóból fejlődött ki, amelyet dr. Dobos László, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány elnöke írt saját tapasztalatairól az alapítvány baráti körének. Ez aztán több alprogramot magában foglaló online képzéssé fejlődött, amelyen belül ki-ki megtalálhatta az őt érdeklő területet. A képzés során a Harmadik Kor Egyeteme rengeteg tudást halmozott föl a pandémia szépkorúakra gyakorolt hatásairól, amellyel kapcsolatban több kutatást végzett. Az ország újranyitásával most egy személyesebb szakaszba lép a program.

– Terveink szerint az EduSenior Karantén Képzési Program ősszel folytatódik, de, hogy milyen formában, az a koronavírus alakulásától függ – tájékoztatott dr. Dobos László. – Amennyiben nem lesz újabb bezárkózás, akkor a kazincbarcikai szenior-szabadegyetemet mindenképpen szeretnénk továbbvinni. Erre már készen van a féléves programunk. Valószínűleg a Miskolci Egyetem is elindítja a Szépkorúak Akadémiáját, ahová toborzást végzünk. A megyei nyugdíjasklubokban egyre jobban beindul az élet. Már most több helyre kaptunk meghívást, hogy a pandémiával kapcsolatos tapasztalatainkat, kutatásaink eredményét megosszuk. Bízunk benne, hogy a személyes találkozókon konzultációra is lehetőség nyílik majd.

Népszerű alprogramok

Az egyes témák körül közösségek szerveződtek, amelyek tovább tevékenykednének.

– Az EduSenior Karantén Képzési Program alprogramjai kapcsán a helyi vezetőkkel egyeztetünk, hogy van-e igény a folytatásra. Körlevelet küldtünk ki, hogy a korábbi résztvevők írják meg az ötleteiket ezzel kapcsolatban. A kreatív alprogram, a virtuális utazás, az életen át tartó tanulás, az idősödés művészete, a bűnmegelőzés, a fogyasztóvédelem és a digitalizáció-informatika téma igen népszerű, így azokat nagy valószínűség szerint személyesen folytatni fogjuk. A ­kazincbarcikai Idővár Nyugdíjas Klub pedig már jelezte, hogy a honismereti alprogramot mindenképpen továbbvinné – sorolta az alapítvány elnöke.

Konkrét rendezvényekkel kapcsolatban is vannak terveik.

– Néhány kérés már érkezett hozzánk azzal kapcsolatban is, hogy szeretnének többen sportolni, úszni, és különböző versenyeket is rendeznének. Nagy tervünk, hogy rendezünk egy kiállítást a kreatív alprogramon készült alkotásokból a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Szeretnénk egy módszertani napot is tartani ugyanitt, hogy népszerűsítsük az otthon tanulást. Úgy gondoljuk, hogy az Edu­Senior Képzési Programnak nemcsak a virtuális térben van létjogosultsága – magyarázta a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc vezetője.

(A borítóképen: Dobos László online előadás közben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában