A vakcina védelem!

2021.06.19. 12:00

Védettséget nyújthat minden generációnak

Már 18 éves fia is megkapta az oltást, a nyitás első lépéseit pedig felszabadulásként élte meg Gulyás István, a miskolci születésű televíziós műsorvezető is.

Petri Nóra

Forrás: ÉM

„Én már megkaptam mindkét oltásomat. Azért adattam be, mert iszonyatosan variábilis és rendkívül veszélyes ez a vírus, a betegséget pedig nem szeretném elkapni és továbbadni sem senkinek – nyilatkozta Gulyás István. – Szüleim már nagyon hamar megkapták, mindketten 80 év fölöttiek, 18 éves Máté fiam pedig – akit én nevelek – nemrég vette fel az oltást. Ő azonnal regisztrált, amint lehetőség nyílt rá. Én orosz vakcinát kaptam, de teljesen mindegy, hiszen mind hatékony.”

Gulyás István szerint nem csak a betegség volt fenyegető a járványban.

„Iszonyatosan féltem, hogy szétveri a társadalom alapszöveteit ez a járvány, de én magamat különösebben nem féltettem. Ennek inkább a társadalmi részét éreztem nagyon veszélyesnek, hogy elmagányosodnak az emberek. Volt benne jó is, hiszen a pandémia első időszakában nagyon közel kerültünk egymáshoz a fiammal, rengeteget kirándultunk csak kettesben, nagyon komolyan vettük a maszkviselést, én még kesztyűt is hordtam abban az időszakban, nehogy valami baj legyen.”

A nyitás első lépéseit felszabadulásként élte meg a műsorvezető is. „Amikor összejött a szűk család, amikor a gyerekeim – a lányom és a nagyfiam – először eljöhettek hozzám, az óriási volt. Aztán mikor a barátokkal is nyugodtan össze lehetett jönni, mert már mindenkinek megvolt az oltása, azok is nagyszerű pillanatok voltak” – összegezte Gulyás István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában