Országfásítás

2021.06.20. 19:30

Települések jelentkeznek ültetendő csemetékért

Július 5-től lehet fákat igényelni a Településfásítási Program második ütemében.

Fotó: MW

Július 5-től a hónap végéig tudnak a települések fákat igényelni a Településfásítási Program második ütemében – mondta az Agrár­minisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára. Szentpéteri Sándor közölte, ennek eredményeként idén ősszel és 2022 tavaszán további 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb fásítási programjában.

Kiemelte, a résztvevőknek az orszagfasitas.hu oldalon június 30-ig előzetesen regisztrálniuk kell, akik ezt sikeresen teljesítik, azok adhatják le júliusban a konkrét fákra vonatkozó igényüket. Az eddigi adatok szerint már 350 település jelezte, hogy szeretne fákat igényelni. Az önkormányzatok, önkormányzati, illetve állami fenntartású intézmények, egyházak, civil szervezetek és egyesületek is pályázhatnak.

Őshonos fajokat

A programban a résztvevők elsősorban őshonos fafajokat igényelhetnek: keskenylevelű és magas kőris, kislevelű hárs, nagylevelű hárs, kocsányos és csertölgy. Ugyanakkor jelezte, a programban nem őshonos fafajok is szerepelnek, ilyen például a gömb koronájú szivarfa.

Szentpéteri Sándor elmondta, egy évvel ezelőtt hirdették meg a Településfásítási Program első ütemét, amelyben 476 település adta be faültetési igényét.

(Akár települési ligetek is létrejöhetnek a program révén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában