Folyamatos szintentartás

2021.06.30. 19:30

Pótoljuk a vitaminokat folyamatosan, nyáron is

Életviteltől is függ, hogy mennyi vitamint, ásványi anyagot tudunk pótolni természetes módon.

Fotó: Shutterstock

A vitaminvásárlási- és fogyasztási szokásokat nagyban befolyásolta a koronavírus-világjárvány megjelenése, aminek következtében az emberek felismerték, hogy a készítmények kúraszerű szedése mellett a szervezet vitaminraktárának szinten tartása is fontos. Ezért is növekedett meg a kereslet a C- és D-vitamin iránt – az orvosok a B-vitamin, a cink és szelén szedését is szorgalmazzák – tavaly március óta annak ellenére is, hogy még mindig sokakban él az elgondolás, hogy mivel nyáron többet tartózkodunk a szabadban, a napsütés miatt kellő mennyiségű D-vitamin tud képződni a szervezetünkben. Azonban a vitamin természetes képződésének nem feltétlenül kedvez a mai modern élet. Ahogyan az sem, ha valaki sötétben indul el a munkahelyére és sötétben is ér haza, a köztes időt pedig egy irodaház négy fala között tölti. Ezért is fontos a vitaminok folyamatos pótlása évszaktól függetlenül.

Emellett igyekezzünk annyi időt a szabadban tölteni, amennyit csak tudunk. Ha van rá lehetőségünk, iktassunk be 15-20 perces sétákat. Például ha utazunk valahova, szálljunk le néhány megállóval a cél előtt, így a megmaradt távot megtehetjük akár gyalog is. Az étkezés során bevitt vitaminokra és ásványi anyagokra is figyelhetünk tudatosan. A D-vitamin pótlásának érdekében fogyasszunk csukamájolajat, kardhalat, lazacot, tonhalat vagy épp tojássárgáját, tejtermékeket, margarint. A vitaminok pótlása elengedhetetlen az étkezés helyes megválasztásával vagy magas hatóanyag-tartalmú készítményekkel, esetleg ezek megfelelő kombinálásával.

(A borítóképen: A napozás során szerzett D-vitamin nem elegendő)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában