gyermeknapi rendezvény

2021.06.14. 14:30

Nagycsaládos kalandok Miskolctapolcán

A bobozás volt a legnépszerűbb, de a többi program és ajándék is izgalmas volt a gyermekek számára.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: ÉM

Több mint százan gyűltek össze szombaton a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének hagyományos gyermeknapi rendezvényén Miskolctapolcán. Számos szórakozási lehetőség közül választhattak kicsik és nagyok egyaránt.

Nem ragaszkodnak a május végi klasszikus gyermeknapi időponthoz, inkább a tanév végéhez szokták igazítani az eseményt – mondta Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. A pandémia miatt nem volt biztos, hogy idén meg tudják szervezni, de a nyitás után azonnal elkezdték az előkészületeket. Így sikerült a Miskolctapolcai Kalandtúrapark területén összehozni az egész napos programot – tette hozzá az elnök.

Végre együtt

A gyerekek nagy része nagyon szeret mászni, ezért esett a választás a kötélpályára. Illetve ha már Miskolctapolca, akkor adott volt a bobozás, csónakázás és bringóhintózás mint további kikapcsolódási lehetőség – tette hozzá az elnök. Ezek közül egy választott attrakciót a családoknak az egyesület finanszírozott, a program keretein belül. A bográcsban főtt gulyásleves elfogyasztása előtt a gyerekeket Zizi és Zozó bohóc szórakoztatta, a műsorba a kicsik is aktívan bekapcsolódtak. De volt kézműves-foglalkozás és különböző ügyességi játékok is, Hideg Imre játékmester vezetésével. A játékok teljesítésével a gyerekek tombolát gyűjthettek, azokért pedig ajándékokat választhattak. Számos felajánlás segítette a nap sikerét. Egyebek mellett a Nemzeti Együttműködési Alap, a NOE, helyi tejipari vállalatok, illetve a Várva Várt Alapítvány járult hozzá a rendezvényhez.

A Trestyánszki család három gyermekkel – 2, 4 és 6 évesek – érkezett az eseményre. Nagyon örültek, hogy végre kimozdulhattak és közös programon vehettek részt a többi nagycsaládossal – mondta Mónika, az édesanya. Két éve tagjai az egyesületnek, de a pandémia miatt mostanában nem sok lehetőségük volt hasonló rendezvényeken részt venni. A programok minden korosztálynak megfelelőek, ők is többet kipróbáltak, csónakáztak és bringóhintóztak is – tette hozzá. A gyerekek nagyon élvezték az élménydús napot.

(A borítóképen: A gyerekeket Zizi és Zozó bohóc szórakoztatta)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában