„Mindig kapok egy-egy mosolyt”

„Encs Városért a Közösség Szolgálatában” elnevezésű városi díjat kapott Nyitrai Csabáné Zsuzsa a közelmúltban. Igaz, a járvány miatt még nem vehette át az elismerést, de a következő városi ünnepségen ez is megtörténik. Zsuzsa az encsi önkormányzat által működtetett PAX Hálózatfejlesztő-Gondozási Központ munkatársa, immár 27 éve. Első munkahelye azonban nem itt volt, hanem Miskolcon, a Vasgyári Kórház baleseti sebészetén. Fiatal ápolónőként kezdett ott dolgozni 1984-ben.

Tele lelkesedéssel

– Nagyon szerettem azt a munkát is, pályakezdő voltam, tele lelkesedéssel, ambícióval, és nagyszerű kollégák vettek körül. A nővérszállón laktam, majd amikor férjhez mentem, albérletbe költöztünk. Végül úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk az Encs szomszédságában fekvő Gibártra, én ugyanis gibárti vagyok – idézte fel a kezdeteket Zsuzsa.

Az encsi gondozási központ munkatársa lett, dolgozott a nappali ellátásban, a bentlakásos otthonban, jelenleg pedig az alapszolgáltatásban. Ő szervezi és irányítja a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást, valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást. Bár ez utóbbi szolgáltatás a hónap végén megszűnik, mert a 2004-ben kiépített rendszer mára elavult. Azonban nem maradnak az encsi idős emberek segítség nélkül, egy másik szolgáltató veszi át a területet, és modern, kommunikációra is alkalmas eszközöket biztosít az ellátottaknak, sorolta Nyitrai Csabáné.

Ebéd és gondozás

– Encsen 159 idős vagy beteg embernek biztosítunk szociális étkezést. Ahhoz, hogy minden problémamentesen működjön, egy internetes felületen kell kezelnem az adatokat. Rögzítem a beérkező kérelmeket, a rendszerben lévő ellátottakat, és hogy melyik nap hányan vették igénybe a szolgáltatást. Az ételhordókat is elő kell készítenem a kollégáknak, akik kiszállítják az ebédet az idősekhez. A járvány miatt most csak ez a módja, így működhet a szolgáltatás. A házi segítségnyújtásban hat kolléganőm dolgozik, ők házi gondozóként tevékenykednek. Összesen 41 gondozottnak kell segíteniük, van, akinek személyi gondozásra van szüksége, másoknak szociális segítésre is. Ezen a területen szintén irányító és szervezési feladatot látok el, de ha szükséges, akkor én is besegítek az idős, beteg emberek ellátásába. A járvány alatt történt, hogy négy kolléganőm is beteg lett, így szükség volt a helyettesítésre – sorolta Zsuzsa. – A házi segítségnyújtásban dolgozó kolléganőkkel összetartó csapattá formálódtunk. Próbálunk mindent megbeszélni, a problémákra megoldást keresni. Kolléganőim mindenben partnerek, ami megkönnyíti a mindennapokat.

A múlt és a jelen

Zsuzsa elárulta, amikor az idősgondozásba került, bizony az első hónapokban sok mindent meg kellett tanulnia. Például azt, hogy az elesett emberekkel együtt kell érezni, de nem szabad a problémájukkal azonosulni, mert akkor a gondozó lelke is sérülhet.

– Nagyon szeretek idős emberekkel foglalkozni, jó érzés segíteni rajtuk, otthon érzem magam ebben a közegben. Mindig kapok tőlük egy-egy mosolyt, odafigyelést, néhány kedves szót. Ahogy én odafigyelek rájuk, ők ugyanúgy viszonozzák. Rögtön észreveszik rajtam, ha valami bánt. Általában mosolygós az arcom, de ha valami miatt mégsem, akkor odajönnek hozzám, és megkérdezik, mi bánt, történt valami, van valami problémám? Mert ma még nem láttak mosolyogni. De azt is rögtön észreveszik, ha nem úgy köszönök vagy nem úgy szólok hozzájuk, ahogy azt megszokták. Rendkívül jó érzés, hogy bár az időseket mi gondozzuk, de bizonyos mértékig ők is minket – fogalmazott Zsuzsa.

Megtudtuk tőle, hogy három éve van még a nyugdíjig. Két felnőtt fia van. Az idősebbik Ausztriában él feleségével és két kislányával, de úgy néz ki, hogy hazaköltöznek Gibártra. A kisebbik fiának nemrég született meg a kisfia, ők eleve Gibárton vettek házat. Úgyhogy nemsokára együtt lesz az egész család. Zsuzsa pedig örülhet mindhárom kis unokájának.

Kérte, írjuk meg azt is, hogy nagyon köszöni mindazoknak, akik rá gondoltak a díj odaítélésekor.

(A borítóképen: Nyitrai Csabáné munka közben)