szülinapi parti

2021.06.19. 18:30

Idén 20 éves a Miskolci Máltai Játszótér

Homokvárépítéssel és csocsóval várják a Miskolci Máltai Játszótér születésnapi partijára a gyerekeket.

Detzky Anna

Forrás: Olvasói fotó

Idén 20 éves a Miskolci Máltai Játszótér, amely az Avas-déli lakótelep gyerekei számára kínál közösségi teret és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget.

– A piros betűs ünnepek kivételével mindennap elérhetőek vagyunk délelőtt 10-től este 18 óráig. Csütörtökön pedig 14 órától. Tehát bármikor jöhetnek hozzánk – mondta Nagy Zsuzsanna, a Miskolci Máltai Játszótér vezetője. – Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig van valamilyen kiemelt esemény nálunk. Hanem azt, hogy együtt vagyunk, társasozunk, kártyázunk, pingpongozunk, focizunk, és kihasználjuk a tér adta lehetőségeket. Ez már önmagában vonzó az unatkozó gyerekek számára. A hosszú évek alatt kialakult egy tíz-tizenkét fős mag 8–10 évesekből. Büszkék vagyunk rá, hogy a nagyobbak szívesen önkénteskednek nálunk, és bekapcsolódnak a szervezési és lebonyolítási munkákba. Sőt felnőttként a saját gyerekeiket is elhozzák. Munkatársaink szociálismunkás-, illetve pedagógusvégzettséggel rendelkeznek, és a bajba került kicsiket is a megfelelő helyre tudjuk továbbirányítani.

A nyári szünetben több játékos tematikus programra számíthatnak a betérők.

– Júniusban sok napközis tábori csoportot látunk vendégül. Szerdán a Sajópetri Görögkatolikus Parókia által működtetett tanodából érkezett 14 gyerek. Nagyon élvezték a terepet, mert a miénkhez hasonló játszótérre nem szoktak járni. A korábbi járványhelyzet miatt június 26-án tartjuk meg születésnapi rendezvényünket, amire hatalmas tortával, közösségi játékokkal és színes programokkal készülünk.

(A borítóképen: Közösségi játék az Avason)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában