szabadidő

2021.06.11. 15:30

Fedezzen fel új útvonalakat kerékpárral a Bükkben!

Kerékpárral bármerre nekiindulhatunk a Bükkben, ezerféle a lehetőség, hogy bejárjuk a környéket és kellemesen elfáradjunk.

Pap Gyula

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Aki szívesen kerékpározik terepen és nem veti meg az erdei kerékpározást, remek útvonalakat találhat Miskolc környékén. Ha versenyszerűen műveli a sportágat, akkor az az élmény is adott, hogy akár mindennap más-más, változatos útvonalat járhat be, de a hobbiból űzött bringázás élvezeti értékét is emelhetjük korábban be nem járt útvonalak felfedezésével.

Bemelegítésnek jó

Hasznos körülmény, hogy a belvárosból indulva – az Andor utcai kerékpárutat igénybe véve – mintegy 20-30 perc múlva terepes részre érhetünk például a Csanyik-völgy lankáit becélozva. Így megfelelően bemelegítve következhetnek a mászósabb szakaszok.

A Királyasztaltól a vadaspark mellett balról elhaladva megkerülhetjük az objektumot, a hullámos terep izgalmas lejtővel csatlakozik vissza a régi lőtér mellett. Ha kihajtunk az Ortás-tető felé, szintén technikás vízmosásos lejtő várhat a végében, amelyen továbbhaladva egy Varbói-tavi kirándulást is abszolválhatunk, és hogy ne legyen unalmas az útvonal, visszatérhetünk a városba a Lyukósi-völgy irányában is. Ha Ortás előtt balra visszafordulunk, egy kellemes erdei ereszkedéssel juthatunk ezúttal a Chinoin parkolójához, ahonnan a Szinva folyása mellé kanyarodva hűsölhetünk kellemes környezetben.

További opciók

Ha nem kanyarodtunk fel a Csanyikhoz, továbbhajtva Lillafüredre érkezünk – az erős autóforgalom miatt ez az útvonal inkább hétköznap ajánlott. A Hámori-tó és a Palotaszálló megcsodálása után jobbra tartva vehetjük célba az újmassai őskohót, a Pisztrángost vagy akár Ómassát.

Ez utóbbi további opciókat is kínál, Szentlélek felé is kanyarodhatunk, továbbhaladva Bánkút is lehet az igényes úti cél.

Ám ha a Csókás felé vesszük az irányt, kellemes mászások után kiköthetünk Fónagyságban is, ahonnan a már említett varbói útvonalakon térhetünk vissza a városba.

Ha cizellálni szeretnék az ómassai aszfaltos etapot, a Mókusodú után balra kanyarodva köves kapaszkodó vár ránk, amelyen haladva végül felülről tekinthetjük meg Ómassát, és egy hosszú gurulás után jutunk vissza Lillafüredre, illetve a városba.

Kevés a tábla

Természetesen számos útvonalat felderíthetünk magunk is; figyeljünk, mert a bringás útvonalakon kevés az eligazító tábla, ám a saját tapasztalattal felderített szakaszokról még többet tudunk mesélni a túra befejeztével.

(A borítóképen: A hosszú túra után boldogok és elégedettek lehetünk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában