vasmise

2021.06.24. 14:00

Egy teljes élet Isten szőlőskertjében

Vasmiséjét ünnepelte a hét végén Mezőkövesden Jéger Károly katolikus lelkipásztor, amely hatvanöt esztendőnyi szolgálatot jelent az egyház kötelékében.

Bacsó István

Hatvanöt év papi szolgálat. Kimondva is nagy szám. Sajnálatosan sok embertársunk meg sem él ennyi évet. A most nyolcvannyolc esztendős, vasmisés Jéger atya mögött azonban ennyi szolgálati idő áll, amelyet jóban-rosszban, szocialista „népi demokráciában” és a rendszerválás után is kitartóan küzdött végig. A ma már nyugalmazott, de a napi miséjét az otthonában is mindig elvégző lelkiatyával beszélgettem a jubileum kapcsán, és ő szívesen emlékezett.

Ritka dolog az ilyen

„A katolikus egyházban, a papok életében ritka dolog a vasmise. Sajnálatosan kevesen élnek addig, hogy megünnepelhessék. A vasmise azt jelenti, hogy egy pap attól kezdve, hogy felszentelik, egy egész életen át szolgál. Ebben a szolgálatban különböző jelentős állomások vannak: huszonöt év után ezüstmisét mutatunk be, ha már ötven évet dolgoztunk Isten szőlőjében, akkor az aranymise következik. A hatvanesztendős papot úgy köszöntik mint gyémántmisést. Hatvanöt évnyi szolgálat után vasmisés lesz a pap, de ez már nagyon ritka, kevesen élik meg.

Az Egri Főegyházmegyében, amikor év elején kijött az első körlevél, abban felsorolták, hogy ebben az évben kik lesznek a jubilálók. Abban még három vasmisést nevezett meg az egri érsek. De csak egy élte meg!” – mondta szomorúan Jéger atya.

Az ő jubileumi miséjére június 19-én került sor a mezőkövesdi Szent László-templomban, egykori szolgálati helyén, ahol tizennyolc évig munkálkodott, egészen nyugdíjba vonulásáig.

Az elmúlt hatvanöt évre így emlékezett: „Igen gazdag volt szélsőségekben. Elég arra gondolni, hogy a felszentelésem éve 1956. Mindössze néhány hónappal a forradalom előtt kezdtem el a papi szolgálatomat Bélapátfalván, ahol egy politikai szempontból igen aktív cementgyár volt akkor.

A megbízólevelem átvételekor azt mondták nekem: ha ügyes leszel, talán elkerülöd a börtönt. A papság és a hívek üldözése, vegzálása, akár bebörtönzése is akkoriban mindennapos volt. Az előttem ott szolgáló káplán már börtönben ült. Az ő helyére kerültem oda. Ő még nem a forradalom, hanem a kommunista-szocialista rendszer miatt került börtönbe. Ötvenhat októberében többen megkerestek, hogy nyitva a határ, megszűnt a vasfüggöny, ki kell menni külföldre, ahol jobb az élet. Én azt válaszoltam, hogy a vasfüggöny ugyan megszűnt, de én itt maradok, itt akarok a hívek között élni és szolgálni.”

Jéger atyát a „sajnálatos októberi események” után berendelte az ÁVO Egerbe, az Államvédelmi Osztály akkori központjába. Mielőtt jelentkezett volna, bement a Papnevelő Intézetbe, ahol elvégezte a szentgyónást és áldozást, mert nem lehetett tudni, lesz-e még rá alkalom később. Ekkoriban sok pap, köztük Mindszenty József hercegprímás is megjárta a rendszer börtöneit, sőt volt, akit meggyilkoltak, mint a néhány éve boldoggá avatott Brenner Jánost, akivel harminckét késszúrás végzett.

Az ÁVO épületében végül órákon át tartott a kihallgatás. A kihallgatótiszt nagyon szeretett volna fogást találni a fiatal papon, de nem sikerült. Voltak vallomások, amelyekben a neve felmerült – vélhetően kikényszerített módon –, de tárgyi bizonyítékuk nem volt. Főleg egy „Péter-levél” című kiadvánnyal akarták összefüggésbe hozni, amelyet röpiratként adtak ki a forradalom alatt, de Jéger atya a saját példányát akkorra már elővigyázatosságból elégette. Így végül elengedték. Mint később megtudta, akkor már három osztálytársa az épület pincéjében lévő zárkákban volt elzárva. Vélhetően ennyivel megelégedett a hatóság. Amíg a pártállam nem rendezte a diplomáciai viszonyát a Vatikánnal, addig sok papnak a sorsa lett a börtön.

„Másfél év után hirtelen el is helyeztek Bélapátfalváról a Hortobágyra, Görbeházára. Ez egy nagyon küzdelmes életű falu volt. A plébánián a káplánszobám alig volt nagyobb egy előszobánál. A faluban sem villany, sem vezetékes víz, sem csatorna nem volt, de még burkolt utak sem. Onnan jártam ki a tanyákra biciklivel végezni a hitoktatást, kiszolgáltatni a szentségeket a betegeknek. De mindezt örömmel tudtam tenni. Nem éreztem tehernek. Szívesen mentem hitoktatni és misézni, hogy a tanyasi embereknek gondozott legyen a lelkük.

Görbeháza után hazakerültem a szülőfalumba Kompoltra, mert ott renoválni kellett a templomot, és az érsek tudta, hogy szívesen megoldom az ilyen feladatokat. Később is sokat, szinte állandóan építkeztem. Én voltam a pap „vakolókanállal”. Templomokat, plébániákat, szeretetotthonokat építettem vagy hoztam rendbe mindenütt, ahová a Gondviselés küldött. Ahogy készen lett a kompolti templom, szinte máris áthelyeztek Sajószentpéterre, ahonnan Nyíregyházára kerültem káplánnak. Első plébánosi állomáshelyem Tiszanagyfaluban volt tizenkét évig, majd hosszú időre Rakamaz következett, végül pedig az utolsó tizen­nyolc év szolgálat Mezőkövesden” – foglalta össze címszavakban Jéger Károly atya, aki hosszú és áldozatos szolgálata után ma is Kövesden él, ahol köztiszteletnek örvend.

(A borítóképen: Jéger Károly [középen] vasmiséjén)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában