Egy teljes élet Isten szőlőskertjében

Hatvanöt év papi szolgálat. Kimondva is nagy szám. Sajnálatosan sok embertársunk meg sem él ennyi évet. A most nyolcvannyolc esztendős, vasmisés Jéger atya mögött azonban ennyi szolgálati idő áll, amelyet jóban-rosszban, szocialista „népi demokráciában” és a rendszerválás után is kitartóan küzdött végig. A ma már nyugalmazott, de a napi miséjét az otthonában is mindig elvégző lelkiatyával beszélgettem a jubileum kapcsán, és ő szívesen emlékezett.

Ritka dolog az ilyen

„A katolikus egyházban, a papok életében ritka dolog a vasmise. Sajnálatosan kevesen élnek addig, hogy megünnepelhessék. A vasmise azt jelenti, hogy egy pap attól kezdve, hogy felszentelik, egy egész életen át szolgál. Ebben a szolgálatban különböző jelentős állomások vannak: huszonöt év után ezüstmisét mutatunk be, ha már ötven évet dolgoztunk Isten szőlőjében, akkor az aranymise következik. A hatvanesztendős papot úgy köszöntik mint gyémántmisést. Hatvanöt évnyi szolgálat után vasmisés lesz a pap, de ez már nagyon ritka, kevesen élik meg.

Az Egri Főegyházmegyében, amikor év elején kijött az első körlevél, abban felsorolták, hogy ebben az évben kik lesznek a jubilálók. Abban még három vasmisést nevezett meg az egri érsek. De csak egy élte meg!” – mondta szomorúan Jéger atya.

Az ő jubileumi miséjére június 19-én került sor a mezőkövesdi Szent László-templomban, egykori szolgálati helyén, ahol tizennyolc évig munkálkodott, egészen nyugdíjba vonulásáig.

Az elmúlt hatvanöt évre így emlékezett: „Igen gazdag volt szélsőségekben. Elég arra gondolni, hogy a felszentelésem éve 1956. Mindössze néhány hónappal a forradalom előtt kezdtem el a papi szolgálatomat Bélapátfalván, ahol egy politikai szempontból igen aktív cementgyár volt akkor.

A megbízólevelem átvételekor azt mondták nekem: ha ügyes leszel, talán elkerülöd a börtönt. A papság és a hívek üldözése, vegzálása, akár bebörtönzése is akkoriban mindennapos volt. Az előttem ott szolgáló káplán már börtönben ült. Az ő helyére kerültem oda. Ő még nem a forradalom, hanem a kommunista-szocialista rendszer miatt került börtönbe. Ötvenhat októberében többen megkerestek, hogy nyitva a határ, megszűnt a vasfüggöny, ki kell menni külföldre, ahol jobb az élet. Én azt válaszoltam, hogy a vasfüggöny ugyan megszűnt, de én itt maradok, itt akarok a hívek között élni és szolgálni.”

Jéger atyát a „sajnálatos októberi események” után berendelte az ÁVO Egerbe, az Államvédelmi Osztály akkori központjába. Mielőtt jelentkezett volna, bement a Papnevelő Intézetbe, ahol elvégezte a szentgyónást és áldozást, mert nem lehetett tudni, lesz-e még rá alkalom később. Ekkoriban sok pap, köztük Mindszenty József hercegprímás is megjárta a rendszer börtöneit, sőt volt, akit meggyilkoltak, mint a néhány éve boldoggá avatott Brenner Jánost, akivel harminckét késszúrás végzett.

Az ÁVO épületében végül órákon át tartott a kihallgatás. A kihallgatótiszt nagyon szeretett volna fogást találni a fiatal papon, de nem sikerült. Voltak vallomások, amelyekben a neve felmerült – vélhetően kikényszerített módon –, de tárgyi bizonyítékuk nem volt. Főleg egy „Péter-levél” című kiadvánnyal akarták összefüggésbe hozni, amelyet röpiratként adtak ki a forradalom alatt, de Jéger atya a saját példányát akkorra már elővigyázatosságból elégette. Így végül elengedték. Mint később megtudta, akkor már három osztálytársa az épület pincéjében lévő zárkákban volt elzárva. Vélhetően ennyivel megelégedett a hatóság. Amíg a pártállam nem rendezte a diplomáciai viszonyát a Vatikánnal, addig sok papnak a sorsa lett a börtön.

„Másfél év után hirtelen el is helyeztek Bélapátfalváról a Hortobágyra, Görbeházára. Ez egy nagyon küzdelmes életű falu volt. A plébánián a káplánszobám alig volt nagyobb egy előszobánál. A faluban sem villany, sem vezetékes víz, sem csatorna nem volt, de még burkolt utak sem. Onnan jártam ki a tanyákra biciklivel végezni a hitoktatást, kiszolgáltatni a szentségeket a betegeknek. De mindezt örömmel tudtam tenni. Nem éreztem tehernek. Szívesen mentem hitoktatni és misézni, hogy a tanyasi embereknek gondozott legyen a lelkük.

Görbeháza után hazakerültem a szülőfalumba Kompoltra, mert ott renoválni kellett a templomot, és az érsek tudta, hogy szívesen megoldom az ilyen feladatokat. Később is sokat, szinte állandóan építkeztem. Én voltam a pap „vakolókanállal”. Templomokat, plébániákat, szeretetotthonokat építettem vagy hoztam rendbe mindenütt, ahová a Gondviselés küldött. Ahogy készen lett a kompolti templom, szinte máris áthelyeztek Sajószentpéterre, ahonnan Nyíregyházára kerültem káplánnak. Első plébánosi állomáshelyem Tiszanagyfaluban volt tizenkét évig, majd hosszú időre Rakamaz következett, végül pedig az utolsó tizen­nyolc év szolgálat Mezőkövesden” – foglalta össze címszavakban Jéger Károly atya, aki hosszú és áldozatos szolgálata után ma is Kövesden él, ahol köztiszteletnek örvend.

(A borítóképen: Jéger Károly [középen] vasmiséjén)