Aki leírta a leírhatatlant

Az elcsatolt Felvidéken Mács József író, publicista volt az egyik, aki igyekezett tartani a lelket az emberekben, akik egyik reggel arra ébredtek, hogy szlovák névtáblák kerültek ki a településük szélére, és átvette az irányítást a semmiből termett csehszlovák állam.

A kisebbségi lét tragikuma

Mács József dokumentálta a történelmet és a kisebbségi lét minden tragikumát. Könyveiben lélektanilag elemezte a magyar nemzetiségi sorskérdéseket, köztük az úgynevezett lakosságcserét, a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazását, a saját szülőföldjén nemzeti kisebbséggé vált magyarság kiszolgáltatottságát, és a nemzeti identitás elvesztésének tragikumát. Az égig érő palatábla című művében, amelyben egy vegyes házasságban született, magyarul már nem beszélő unoka és nagyapja kapcsolatát tárja elénk, már az asszimilációról ír.

Munkássága utolsó szakaszában a Trianon harangjai, a Bolondok hajóján és Az elcsatolt vagon című regényeiben folytatja a felvidéki magyarság sorstragédiáinak megörökítését, a kisebbségi létezés jövőjét immár reménytelennek látva.

A 2017-ben elhunyt író lányával Mács Ildikóval a miskolci Felvidék Ház vezetőjével beszélgettünk az édesapjáról, az emlékeiről, a Felvidéken megélt gyermekkorról és a jelenről, hogy milyen ma magyarnak lenni Szlovákiában és határon túli magyarnak Magyarországon?

Ildikó mindkettőt megtapasztalta.

A rendszer büntette

„Van, aki pénzt örököl a szüleitől, én nyughatatlan véremet örököltem az édesapámtól. Amióta csak az eszemet tudom, úton volt. Fiatal újságíróként Pozsonyból rendszeresen haza járt Gömörbe, onnan merítette a témáit, jó volt ott az emberekkel beszélgetni, hazai levegőt szívni, töltekezni. Rengeteget utazott, és útjai során rendszeresen agitált a magyar iskolák mellett, ne írassa be a szülő szlovákba a gyermekét, tanuljon az anyanyelvén. Sajnos sokan bedőltek és bedőlnek ma is a szlovák propagandagépezetnek, miszerint magyar iskolából nem érvényesülhet a gyermek Szlovákiában. Sokat küzdött, hadakozott. A rendszer büntette érte, és ennek nem egyszer a családja is kárát látta.

Már kétgyermekes édesapa volt, amikor 1956-ban, huszonévesen kijelentette a pártgyűlésen, hogy Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom zajlik. Azonnal kirúgták a munkahelyéről. Kőműves nagyapánk ment el dolgozni, hogy ne haljunk éhen. Olyan rossz káderlapunk volt, hogy én csak Magyarországon járhattam egyetemre, a testvérem Tünde még itt sem. A szlovák állam megtiltotta” – kezdte az emlékezést Mács Ildikó.

„Édesapámnak szinte minden regénye a trianoni traumáról és a második világháborút követő eseményekről és ezek következményeiről szól a Felvidéken, ahol az emberek egyik napról a másikra másodrendű állampolgárok lettek, idegenek uralma alatt, akik nyelvét sem beszélték. De nem költözhettek el, hiszen ez a szülőföldjük, itt vannak eltemetve a szeretteik. Sem Trianon után, sem a második világháború után. Ők nem akartak Magyarországra költözni. Nekik egy másik magyar falu ugyanúgy idegen lett volna. Ráadásul ott is könnyek maradtak és fájdalom, azoké, akiktől az ottani házakat, földeket vették el. Akiket mégis áttelepítettek azok sírva, kényszerből hagyták el az otthonukat” – folytatta az akkori helyzet bemutatását Ildikó. „Édesapám sírja is a szülőföldjén található és az van a fejfájára írva, hogy a Felvidék krónikása!„ – tette hozzá.

Arra, hogy milyen volt kisebbségi magyar gyereknek lenni Csehszlovákiában a magyar országgyűlések egykori városában, így emlékezett:

„Sokat verekedtünk a testvéremmel a szlovák gyerekekkel. Pozsonyban éltünk, mi magyar iskolába jártunk, és a házban, ahol éltünk kiközösítettek minket. Játszottunk a szlovák gyerekekkel, de ha konfliktus volt, rögtön jött a „buta magyarozás”, ezt minden szlovák gyerek tudta magyarul is mondani. Amikor ez elhangzott, jött a verekedés. Ez még nagylányként is kísértett minket, mert rá sem nézhettünk szlovák fiúkra. Szerencsére tudtunk magyar közösségekbe is járni, így magyar társakat találni.”

A sebeket be kell gyógyítani

A sebek lassan gyógyulnak a magyarok és az utódállamok népei között. De ami még rosszabb, hogy mára ellentétek alakultak ki anyaországi magyarok és a határon túliak között is. Amiért egyértelműen az elmúlt évtizedek megosztó politikája a felelős. „Gyakran halljuk a „szlovákozást”, „románozást”… Ezeket a sebeket is be kell gyógyítani. Ezen dolgozom most itt a Felvidék Házban Miskolcon” – zárta gondolatait Mács Ildikó.

(A borítóképen: Mács Ildikó az édesapja köteteivel a miskolci Felvidék Házban)