tünetek

2021.06.13. 14:30

A tikkelés a fejlődési zavar eredményeként jelenik meg

Sűrű pislogás, vállrándítás, topogás, hümmögés, krákogás, obszcén szavak vagy mozdulatok ismételgetése – a Tourette-­szindróma fő tünete a tikkelés.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az első tünetek akár már óvodáskorban is jelentkezhetnek, az érintetteknek és környezetüknek pedig számos nehézséggel kell szembenézniük emiatt. Június 7-én, a Tourette-szindróma Európai napján ezekre az emberekre irányul a figyelem, valamint a diagnózis fontosságára. A Tourette-szindróma fejlődési zavar, amelynek központi tünete a tikk.

A 19. században még misztikus és ritka betegségnek gondolták. A tikk gyakori jelenség, a spektrum jellegű zavar enyhe formája a kisgyermekek – leginkább a fiúk – 15-20 százalékát érinti, a súlyos formája a felnőttek 1 százalékát. A tikkek változatosak, nem csak a formájuk, de intenzitásuk és gyakoriságuk is hullámzó lefolyású. Léteznek egyszerűek, amelyeket sokszor maga az érintett sem vesz észre – ilyen például a pislogás, szipogás, hümmögés, torokköszörülés. A komplexebb, bonyolultabb tikkek közé tartozik például a topogás, guggolás, a szavak, mondatok önkéntelen kimondása, káromkodás, obszcén mozdulatok, vagy mások szavainak ismétlése – mondta dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház Tik Ambulanciájának vezetője.

Nem trauma okozza

A tikkelés kialakulásának genetikai háttere van, gyakoriságát, súlyosságát, intenzitását befolyásolhatják pszichés és környezeti faktorok. Ezt jól példázza a koronavírus-járvány, amikor rendkívül megnőtt a tikkelő gyerekek száma. Bizonyos tikkek – például a köhögés, szipogás – ugyanis hasonlítanak a koronavírus tüneteire, a járványügyi helyzetben az emberek sokkal inkább felkapták a fejüket ezekre a „jelekre” – magyarázta dr. Tárnok Zsanett.

Hozzátette: a koncentrációt igénylő feladatok közben azonban csökkenhetnek a tünetek. Vannak, akik a viszonylag súlyos tüneteket is könnyedén veszik, mások számára az enyhe formával is nehéz az együttélés, ez nem csak az egyénre, de annak környezetére, családjára is igaz, ez pedig hosszú távon ronthatja az életminőséget. A páciensek több mint háromnegyedénél a tikkek mellett valamilyen társuló zavar is fennáll, például figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD), valamint kényszeres jellegű viselkedés.

A jelenség előfordulása gyakori, ám a tünetekkel csak kevesen fordulnak szakértőhöz, klinikai pszichológushoz, neurológushoz vagy gyermekpszichiáterhez. A rövid idő alatt felállított diagnózis, valamint a viselkedésterápia és a pszichoedukáció segít abban, hogy a tikkeléssel gyakran együtt járó szorongás és hangulati zavar enyhüljön.

(A borítóképen: A Tourette-szindrómában szenvedők viselkedését gyakran nehezen tolerálják a környezetükben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában