hagyományos házi pecaverseny

2021.05.31. 19:30

Tilalom után horgászverseny az Arlói-tónál

A hét elején tíz mázsa ponty telepítésével készülnek az Arlói-tónál a hétvégi eseményre.

Marosréti Ervin

Június első vasárnapján ismét megrendezik az Arlói-tó partján a hagyományos házi horgászversenyt, amelyre aznap reggel, a helyszínen jelentkezhetnek az érdeklődők. A Suvadás Horgászegyesület már hetedik éve kedveskedik a tagoknak ezzel a rendezvénnyel. A szabályok ezúttal sem változnak. A négyórás időtartamban a három legtöbb összkilóval rendelkező, valamint a legnagyobb pontyot kifogó versenyzőt díjazzák.

Maximum nyolcvan

– Nagyságrendileg hétszáz tagunk van, de aktívan százötvenen rendelkeznek területengedéllyel. Közülük bárki jöhet a június 6-i versenyünkre – emelte ki Krizsai Géza, a Suvadás Horgászegyesület elnökhelyettese, a verseny főszervezője. – A vírushelyzet után természetesen nagy az érdeklődés. Ezzel kapcsolatban fontos információ, hogy az első nyolcvan nevezőt tudjuk fogadni, hiszen a vízparton ennyi állással rendelkezünk.

Jelenleg egyébként a pontyhorgászat nem lehetséges, tilalom van az arlói víznél. Az egyesület a napokban azonban tíz mázsa hal telepítésével igyekszik felfrissíteni az állományt. A vasárnapi verseny után azonban feloldják a korlátozást, így bárki számára lehetőség nyílik a horgászatra.

Többet akartak

– Az előzetes terveinkben az szerepelt, hogy tizenöt mázsa pontyot hozunk, de sajnos nagyon nehéz szerezni, egyszerűen nincs hal az országban – tette hozzá Krizsai Géza. – Az Arlói-tóba legalább negyven-ötven mázsára lenne szükség, reméljük, hogy az év hátralévő részében lesz lehetőségünk a pótlásra. Most annak is örülünk, hogy a telepítés szempontjából el tudunk indulni a versenyre. A vasárnap egyébként biztos, hogy érdekes és izgalmas lesz, minden szempontból. A sporttársak érdeklődése nagy, várják már, hogy egy ilyen közösségi programon ismét együtt lehessenek. Az elmúlt években egyébként rendkívül változó volt az a mennyiség, amivel meg lehetett nyerni a versenyt. Volt, hogy negyven kiló fölé kellett menni a kifogott halakkal, de akadt olyan év is, hogy alig tíz kiló is elég volt a győzelemhez. Az időjárás jelentősen befolyásolja a halmozgást. Most egész hétre esős időt mondanak, de hétvégére javul a helyzet. Majd kiderül, hogy ez a sikeresség szempontjából mit jelent.

Nevezés 6 órától

Krizsai Géza azt is elárulta, hogy a háziversenyre június 6-án, vasárnap reggel hat és nyolc óra között lehet a tó partján nevezni. A versenyen 8 órakor lehet először dobni, a küzdelem pedig egészen déli 12 óráig tart. A legjobbak értékes tárgyjutalomban részesülnek, de természetesen a kifogott pontyokat kivétel nélkül mind visszaengedik az Arlói-tóba.

(A borítóképen: Az Arlói-tónál nyolcvan állás fogadja a sporthorgászokat)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában