vakáció

2021.05.19. 13:00

Sok új inger, impulzus kell a gyerekeknek a bezártság után

A gyerekeknek szükségük van a közösségi élményekre, amelyeket a táborozások alkalmával megkaphatnak.

Apagyi Beáta

2020.07.23. Székesfehérvár Lengyel Zsófia látássérült parasportoló a Napraforgó Városi Napközis Táborban érzékenyítő programot tartott táborozó gyerekeknek Fotó: Nagy Norbert NN Fejér Megyei Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Nagy Norbert

Június 1-től megtarthatók a gyerektáborok. Érdemes minél előbb foglalni, ha valaki ilyen elfoglaltságot szán gyermekének a nyári szünetre, ugyanis hihetetlen gyorsasággal kapkodják el a helyeket a kedvező ár-érték arányú táborok turnusaiban – erősítette meg Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője korábbi nyilatkozatában. Hozzátette: ami a jelentkezéseket illeti, a szülők már hamarabb kiválasztották csemetéiknek a megfelelő tábort, csak a hivatalos bejelentésre vártak, hogy aztán rögtön élesíthessék a jelentkezéseiket. Mivel ez megtörtént, meredek emelkedésre számíthatnak a táboroztatók.

Szükséges az új inger, impulzus

Tóth Béla szerint a sport-, az angol- és a kalandtáborok a legnépszerűbbek, de kelendőek a hagyományos kézműves- és lovastáborok is, illetve népszerűek az informatikai, a katonai, dzsungelkörülmények között megrendezett- kiképző táborok, továbbá a jobb agyféltekét megmozgató rajztáborok is. A meglátások alapján a táboroztatók nem, vagy csak minimálisan emelnek az árakon, így körülbelül a tavalyi összegekért kalandozhat a gyermek a számára alkalmas területen. A portál vezetője azt tanácsolja a szülőknek, hogy ne csak az árakat vegyék figyelembe a választás során, hanem a programokat, amelyek által sok inger, impulzus érheti a résztvevő gyermeket. Ami rendkívül fontos az online oktatással, egyéb korlátozásokkal tarkított időszak után.

Anyagilag is megterhelő lehet

Mészárosné Körhegyi Vica lányai versenyszerűen sportolnak, így mindketten edzőtáborokban vesznek részt.

– Nagyobbik lányom a DVTK-nál műkorcsolyázik, a kisebbik pedig a Harc- és Táncművészet Sportegyesületnél táncol. Ami az ezen felüli táboroztatást illeti, mindig megkérdezem, hogy mit szeretnének, mihez lenne kedvük, és annak megfelelően választunk még egy lehetőséget. A sporton felül a művészeti tevékenységekben érdekeltek leginkább. Koruknál fogva – 7 és 8 évesek – egyelőre csak napközis táborokban vettek részt, és ez még egy ideig így is marad. Az idei évben az edzőtáborokat leszámítva, még nem döntöttük el, hogy hová is szeretnének menni, igényeik vannak, de ugye ezt mind anyagilag, mind időben sem könnyű megoldani – mesélte az édesanya.

– Gyermekként, kamaszként jómagam is rengeteget táboroztam. Véleményem szerint nagyon jó közösség­építő, önállóságra nevelők ezek a tevékenységek. Továbbá, itthon nem minden esetben lehet ezeket a nagymértékű kreativitást igénylő elfoglaltságokat lebonyolítani, mindig újdonsággal szolgálni számukra, ami leköti a figyelmüket, energiájukat – tette hozzá.

– Tapasztalataim szerint valamelyest növekedtek az árak. Ha egy jobb tábort szeretne a szülő gyermekének biztosítani, anyagilag neki kell feszülnie, főleg, ahol két vagy több gyermek kikapcsolódásáról van szó. Manapság szerencsére vannak olcsóbb alternatívák, amelyeket az iskolák biztosítanak, így mindenképp érdemes körbenézni – javasolta Mészárosné Körhegyi Vica.

Egy gyermekek számára nyári programokat biztosító közösség már korábban meghirdette napközis táboruk turnusait. Sokáig nem tudták, hogy egyáltalán lesz-e esélyük a lebonyolítására.

Kis létszámú gyerekfelügyelet

– Az első és legfontosabb, hogy kiscsoportos – hatfős – gyermekfelügyeletet vállalunk, ahová azok a szülők is befizethetik gyermekeiket, akik féltik egy nagyobb, idegen közösségbe küldeni a csemetét. Igyekszünk programokban gazdag napokat biztosítani számukra, hogy kellőképp töltődjenek hasonló korosztályú társaságban, és lemerüljenek a nap végére – mondta Szőke Éva túravezető. Ami a járványügyi előírásokat illeti, mivel kis létszámról van szó, azokra a helyekre is beengedhetnek bennünket, ahol a tíz fő felett ezt már nem teszik lehetővé. A szülők már hozzászoktak ahhoz, hogy a gyermeknek rendelkeznie kell szájmaszkkal, így ezzel sincs probléma, illetve kézfertőtlenítőt mi magunk is biztosítunk. Véleményem szerint a gyerekeknek szükségük van a közösségi élményekre, mi pedig színessé és aktívvá varázsoljuk többek között kincskereséssel, állatkert-látogatással, segítő kutyákkal való közös játékkal – sorolta a programokat.

(A borítóképen: Játszó, táborozó gyerekek Fejér megyében tavaly nyáron)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában