A vakcina védelem!

2021.05.14. 15:00

Oltassa be mindenki magát!

„Egyetértek vele: oltassa be magát mindenki” – ezt mondja Mező István, az ismert karikaturista, aki évtizedek óta az Északnak is szerzője.

20200914 Sajókaza fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Mező István, A Múzsa Csókja című könyvének bemutatóját Sajókazán tartották meg az Őszikék Nyugsdíjasklub tagjai előtt. képen: Mező István karikaturista

Fotó: Bujdos Tibor

– Baloldali érzelmű ember vagyok, és abszolút oltáspárti, a kezdetektől. A feleségemmel rögtön regisztráltunk, amint lehetett. Februárban hívott a háziorvosunk, hogy mehetünk a megyei oltópontra. Kíváncsiságból megkérdeztem: melyik vakcinát kapjuk. Azt mondta, a Szputnyikot. Akármelyiket mondta volna, felvesszük az oltást. Úgy szoktam ugyanis fogalmazni: bármelyik vakcina jobb, mint a lélegeztetőgép.

Mező István a Szik-szó című városi újság szerkesztője is. A legutóbbi számban sok helybélit kérdeztek az oltásról. Az összeállításból az derült ki: a helyi közösség szintén oltáspárti.

Beszélgetésünkben szóba került, hogy a Miskolci Illés Emlékzenekar általa is szervezett klubjában az újranyitásra készülnek. Megjegyezte: a találkozásokhoz is kell majd a védettség. Ezért is ajánlja az oltást.

(A borítóképen: Mező István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában