összefogás

2021.05.18. 19:00

Mindig készek segítséget nyújtani

Az alapítvány széles tevékenységi körben nyújt segítséget, ahol szükség van rá.

Horváth Imre

Forrás: Olvasónk küldte

Már tizennegyedik éve van jelen Edelény, a járás, sőt a megye és az ország életében is az Egy Esélyt Felelősen Vállalva Alapítvány. Az évek alatt több területen is megjelentek és végeztek, végeznek komoly önkéntes munkát, így az egészséges életmód terjesztése mellett a környezettudatosság és környezetvédelem, a katasztrófavédelmi önkéntes mentő munka és a közfoglalkoztatás is szerepel a tevékenységeik között.

Újabb tevékenységek

Többek között Edelényben 2010-ben, Nyergesújfalunál 2013-ban voltak jelen az árvízi védekezésnél. 2017-ben Megyaszón, 2019-ben Ajak és Szin településeken segédkeztek a szélvihar okozta károk enyhítésénél. 2020-ban pedig Lak településen voltak, amikor az esőzés miatt elöntötte a fél falut az árvíz. Az alapítvány létrehozott Lak Települési Mentőcsoport néven egy olyan gyors reagálású csoportot, amit ha felkér a katasztrófavédelem, szinte azonnal el tud indulni segédkezni.

Az alapítvány elődjét még 2007-ben hívták életre lelkes civilek, tudtuk meg Drotár Istvántól, aki a kezdetektől részt vesz a munkában. Akkor a cél a gyermekek egészséges életre nevelése és a felnőttek egészségtudatos mindennapjaiban való segítése volt, elsősorban a hátrányos helyzetűek körében, amelyhez főként oktatási intézményekben tartottak előadásokat. Hamarosan felmerült, hogy bővíteni lehetne a tevékenységüket, és a fizikai segítség kapcsán a haváriahelyzetek utáni beavatkozás merült fel, így felvették a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel, ahol szívesen fogadták őket, így együttműködési megállapodást kötöttek a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal.

Azonnal indulnak

– Vállaltuk, hogy a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állunk, és ha kell és hívnak, éjjel is azonnal elindulunk segíteni, amire volt is példa. Közben persze az eredeti tevékenység is megmaradt, szórólapokkal, tájékoztató kiadványokkal, iskolai előadásokkal folytattuk a szemléletformáló munkát is. Rögös út volt az eleje, hiszen mindannyiunknak van munkája a hétköznapokban, családja, ugyanakkor a különböző költségeket is magunk teremtettük elő és finanszíroztunk – mondja Drotár István. Közben részt vettek és szerveztek szemétszedési akciókat, hulladékmentesítést, ott voltak a TeSzedd! akciókon, ételt, teát, tüzelőt osztottak rászorulóknak.

Ehhez jött az elmúlt években a közmunkaprogram. Jelenleg már húsz főt tudnak foglalkoztatni, akikkel elsősorban Edelény szebbé tételén dolgoznak. A koronavírus-járvány által teremtett helyzetre is azonnal reagáltak, és az oldalon is megtalálhatóak: a segítségüket ajánlják bevásárláshoz, ház körüli munkákhoz, ahol szükség van rájuk.

Nekik is kell a segítség

– Pályáztunk a honvédség inkurrens eszközeire 2019-ben és 2020-ban is. Ennek köszönhetően jutottunk tavaly két Transporter járműhöz, míg idén egy 12,5 tonnás darus járműhöz, teherautóhoz, autóbuszhoz, pótkocsikhoz, traktorhoz. Ezek azonban javítást, felújítást igénylő járművek, amelyet saját forrásból nehezen tudunk finanszírozni, noha az lenne a cél, hogy minél hatékonyabban tudjunk működni és így segíteni. Bárhová, bármikor elmegyünk segíteni, most is arra bíztatok mindenkit, hogy forduljon hozzánk bizalommal, de azt is el szoktuk mondani, ha valahová hívnak, hogy ha van módjuk rá, akkor támogassanak minket. Van, ahol ezt megteszik, van, ahol nem, de ha hívnak minket, akkor természetesen mindenképpen segítünk – magyarázza Drotár István.

Bene István, a kuratórium elnöke arról tájékoztatott a közelmúltban, hogy örömmel fogadják az adó 1%-os felajánlásokat, hogy támogassák a munkájukat. De szívesen fogadnak segítséget a pótkocsik padozatának felújításához, a gépjárművek szervizéhez is.

(A borítóképen: Árvíz-, belvízhelyzetekben többször is ott voltak segíteni a megyében)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában