Növénytermesztés

2021.05.22. 15:30

Eljött a palántázás ideje

Aki nem akart korai ültetéssel kockáztatni, már az is ültetheti a paradicsomot, paprikát.

Horváth Imre

2021.05.11 Feldebrő fotó: Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap Palántakertészetek.

Forrás: MW

Fotó: Huszár Márk

A változó időjárás miatt egyre többen vágnak bele korán a palánták kiültetésébe annak érdekében, hogy mihamarabb termést takaríthassanak be. Azonban május közepéig még bármikor lehet fagyra számítani, így aki biztosra akart menni, annak most jött el a palántázás ideje. Hiszen túl vagyunk a Pongrác-, Szervác-, Bonifác-napokon, sőt a néphagyomány még a május 15-i Zsófia-naptól is vár fagyot, illetve Orbánt is a fagyosszentek közé sorolják.

Ne érjen a földre

Május 25-ig azonban már nem valószínű a meteorológiai előrejelzések szerint, hogy fagyra kellene számítani, ami miatt halogatni kellene a palánták kiültetését. Igaz, most az eső miatt a föld nem lesz alkalmas az ültetésre. Na de lássuk, mire is kell vigyázni, hogyan gondozzuk palántáinkat! Paradicsom esetén a magasabbra növő, úgynevezett folyton termő fajták szárát ne engedjük a földön heverni, hanem karózzuk fel őket idejében, mert így több és szebb gyümölcsöt teremnek, illetve azt is megelőzhetjük, hogy a szár rohadni kezdjen. A levelek tövéből fejlődő hónaljhajtásokat folyamatosan érdemes kitörni, bár ezzel kapcsolatban már írtunk azt boncolgatva, hogy valóban mindenképpen szükséges-e a kurtítása a növénynek, megoszlanak a vélemények arról, hogy mi a jobb megoldás. Ajánlatos viszont minden vélemény szerint a talajközeli leveleket leszedni, mert a gombabetegségekkel ezek fertőződnek először. A paradicsom trágyaigényes növény, az első gyümölcsök kifejlődéséhez sok nitrogénre van szüksége.

A paprika a tápanyagokban gazdag vályogtalajokat szereti a legjobban, de megtermelhető a homokos és a kissé kötöttebb talajú kertekben is, ahol a termőréteg legalább 20-25 centiméter vastagságú. A meleget kedveli, ezért az általános vélekedés szerint csak május közepén-végén lehet a jól fejlett palántákat a veteményes ágyásokba kiültetni; növekedéséhez a legkedvezőbb a 22-25 Celsius körüli hőmérséklet. Persze az elmúlt két hétben már ilyen hőmérsékletet mértünk, így aki szemfüles és bátor volt, az a május eleji kiültetés gyümölcsét hamarosan le is szedheti. Az étkezési paprika igen sok vizet igényel, ezért öntözés nélkül még csapadékos években sem lehet szabad földön termeszteni. Nyáron naponta és négyzetméterenként a paprikával beültetett területre 15-20 liter öntözővízre van szükség. Hasonlóan igényes a folyamatos és kiegyenlített tápanyagellátás iránt is.

Most már a földbe kerülhetnek az uborka-, tojásgyümölcs- és a zellerpalánták is. Ezek ugyancsak meleg- és vízigényesek, vagyis csak rendszeres és bőséges öntözéssel hoznak kielégítő termést.

(A borítóképen: Most már bátran szabad földbe kerülhetnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában