ezt írtuk anno 2001-ben

2021.05.13. 07:30

Bélyegpénzből szurikáták

Egészen különleges akcióval bővülhet a miskolci vadaspark.

20210413 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Készen áll az újranyitásra a miskolci vadaspark. képen: szurikáta

Fotó: Bujdos Tibor

Nem először, hanem ötödik alkalommal támogatja a Magyar Posta az állatkertészeti kultúrát – olvashatták a megyei napilapban 2001. május 10-én az emberek. A tényt Molnár Attila, a vadaspark vezetője közölte, abból az alkalomból, hogy a posta a miskolci állatkert beszerzéséhez nyújtott segítséget.

Csomagonként jöhet össze az ára

A Kell egy csapat – egy szurikáta csapat elnevezésű jótékonysági akció keretén belül a Magyar Posta használt bélyegekből összeállított csomagokat árusít Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Mindenki, aki vesz a 100 forintos csomagokból, a teljes összeggel ahhoz járul hozzá, hogy a Miskolc Városi Vadaspark egy 10 fős szurikátacsoportot vásároljon Tanzániából. A mongúzokkal rokon állatok ára 1–1,5 millió forint, ez a posta képviselői szerint őszre gyűlik össze, terveik szerint október 4-én át is adhatják a szurikátákat a parknak.

A gyűjtők számára fontos hír, hogy forgalomba került a Földrészek állatai V. – Európa elnevezésű bélyegsor és blokk. Ennek darabjain látható a gyűrűsfóka, a szürke farkas, a görög teknős, a jégmadár és a kőszáli kecske.

(A borítóképen: A miskolci állatkert szurikátái a közönség kedvencei)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában