digitális oktatás

2021.05.21. 13:00

Az egyetemistáknak sem volt könnyű a digitális tanrend

Nem csak az érettségizőknek volt nehéz a készülődés az utóbbi hónapokban.

Dózsa Gergely

Bozzay Anita

Fotó: Bujdos Tibor

Az utóbbi pár hétben a középiskolások felé fordult a figyelmünk az érettségire való készülődés és annak lebonyolításával kapcsolatban. Sokan így elsiklottak amellett, hogy a felsőoktatási intézmények végzős hallgatói is most teszik le az eddigi tanulmányaikat összefoglaló vizsgát. Hasonló fontossággal van a diákok életében ez a számonkérés is, mivel ez az utolsó akadály a diploma megszerzéséig.

Személytelenebb volt

Így kérdéses volt, hogy készülnek fel az egyetemisták jelenléti oktatás nélkül, hiszen a záróvizsgára megtanulandó anyag többszöröse az érettséginek. Ezért megkerestük két hallgatóját a Miskolci Egyetemnek, hogy megkérdezzük: mi a véleményük a távoktatásról, és hogyan készültek erre a megmérettetésre.

Borbély Petra történelem és irodalom szakos hallgatót kérdeztük a szakdolgozat készítéséről is, ami szerves része a záróvizsga menetének. Mint mondja, sajnálatos módon nagy problémát okozott neki – és elmondása alapján évfolyamtársainak is – a fontosabb forrásokat és szakirodalmakat beszerezni. Emellett hiányolta a személyes megbeszélés lehetőségét konzulens tanárjával, hiszen az e-mail és egyéb elektronikus tanácsadás egyszerűen nem az „igazi”. Egyrészt sokkal lassabb, másrészt pedig személytelensége miatt nehezítette a haladást. Hasonló érzésekkel volt a távoktatással kapcsoltban is. „Összességében hasznos volt, de szerintem szükséges a személyes kontaktus. Sokkal jobban átjön a tananyag, kevesebb dolog van, ami elveszi a figyelmet” – vélekedik.

Nem kellett kimozdulni

A szakdolgozat leadása és a félév lezárása között csupán kilenc nap volt, ami idő alatt még több vizsgát is le kellett tudnia, és itt jött elő a legnagyobb előnye az online vizsgáknak. Jelesül, hogy nem kellett az otthonát elhagyni, így napi több órát is meg tudott spórolni, mivel nem kellett szinte minden nap az egyetemre majd haza utaznia. Most a záróvizsga-időszak kezdetével, hasonlóan nehéz volt beszerezni a szükséges irodalmakat, viszont a Miskolci Egyetem hagyományőrzőjeként könnyen tudott jegyzethez jutni. Részben alsóbb évesektől, akik összeszedettebb jegyzetekkel rendelkeznek, részben pedig a már mesterképzést végzők által kidolgozott tételekre támaszkodva. Mint az érettséginél itt is nagy kérdés volt sokáig, hogy online vagy személyes formában fog-e zajlani a záróvizsga, ugyanis szóbeli számonkérésnél nem előnyös a kontaktus hiánya. Petra pedig nagyon meglepődött és csalódott, hogy nem lehetett megoldani a helyszíni vizsgát, mivel véleménye szerint teljesen más érzés az egész ebben a formában.

Bozzay Anita pénzügy- és számvitelhallgató hasonló cipőben jár, mivel szigorlatra készülődik. Annyi a különbség a két vizsga között, hogy a szigorlatnál, mint egy vizsgánál bukás esetén nem kell várni egy évet, hanem még újra lehet próbálkozni akár háromszor is a vizsgaidőszak ideje alatt.

A távoktatással kapcsolatosan úgy érezte a leadott anyaggal nem volt probléma, viszont a számonkérések szerinte nem voltak a legjobban megoldva. Ugyanis a tanárok egy átlagos vizsgán egyszerűen meg tudják figyelni a hallgatókat, és könnyen kiszűrhetik a puskázókat, internetes vizsgánál azonban nem olyan egyszerű a dolguk. Emiatt sok tanár inkább kevesebb időt adott a kérdések kidolgozására vagy átgondolására. Anita pedig azon aggódik ez a probléma fennállhat a szigorlat során is.

Tanári segítség

A felkészüléssel kapcsolatban hasonló a megoldás a Gazdaságtudományi Karon is: a régi jegyzetek és az öregdiákok kidolgozott tételeiből dolgoznak. Ami sajátosság, hogy a GTK-nál több tanár megpróbálta segíteni a hallgatókat, a számukra a könyvtár zárvatartása miatt hozzáférhetetlen könyvek lefénymásolásával és megosztásával.

Az online oktatás Covid utáni megtartásáról mindkét kérdezettünk hasonlóan válaszolt. Hasznosnak és megfelelőnek tartották, valamint járható útnak tartják esetleg levelező szakos hallgatóknak. Viszont a nappalisok számára úgy érzik ez nem elegendő, mivel elveszi tőlük az egyetemista élet sajátosságait, ami miatt sokan jelentkeznek például a Miskolci Egyetemre.

(A borítóképen: Bozzay Anita kedden online vizsgázott)

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/harmadszor-is-online-vizsgaidoszak-a-miskolci-egyetemen-5462005/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/rovidesen-latszanak-az-egyetemi-modellvaltas-pozitiv-eredmenyei-5465233/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában