Verseny

2021.04.02. 19:15

Szükségből kovácsoltak erényt

Otthoni Dallamok címmel másodszor rendezi meg a tardi Forrás Művészeti Iskola online zenei versenyét, alapfokon tanuló és amatőr furulyásoknak.

Bacsó István

Fotó: Olvasónktól

Az idei versengés újdonsága, hogy most először hegedűsöknek is lehetőségük van összemérni a tudásukat.

A digitális oktatás mintájára először tavaly tavasszal életre hívott versenyt szintén a kényszerű bezártság és a kis művészpalánták fellépési lehetőségeinek elmaradása inspirálta – tudtuk meg Garamvölgyi-Bene Beáta tagintézmény-vezetőtől, a művészeti iskola oktatójától, aki a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében végzett furulya szakon.

Meglepetés volt a sok jelentkező

Beáta oktatói munkája mellett az ismert Kárpátia zenekarban is rendszeresen muzsikál. Ő volt a verseny ötletgazdája, és a háromfős zsűri munkájából is kiveszi a részét.

Első alkalommal nem tudták, mire számítsanak, hány fiatalt fog megmozgatni az akció. Meglepetésükre Soprontól Nyíregyházáig, sőt még a Felvidékről is érkeztek a jelentkezések. Így gyakorlatilag országossá vált a megmérettetés, amelynek erős pozitív visszhangja volt mind a szaktanárok között, akik örömmel készítették fel a diákjaikat, mind a sajtóban.

A jövőben további hangszerekkel is bővíteni kívánjuk a versenyzésre a lehetőségeket – Garamvölgyi-Bene Beáta

Igazi hiánypótlásként élték meg, mivel a járvány miatt gyakorlatilag minden más verseny elmaradt, és a tanulás is csak online folyik. A művészpalántáknak azonban szükségük van közönségre, sikerélményekre. Ezek ösztönzik őket ebben a nehéz időszakban.

Megmozdultak a támogatók is

Ennek a lehetőségét teremti meg újra a második alkalommal meghirdetett Otthoni Dallamok országos online furulya- és hegedűverseny. Április 19-ig lehet jelentkezni. Hat, életkorhoz kötött kategóriában várják a nevezéseket, hattól huszonkét éves korig.

Fotó: Olvasónktól / Kleszó Luca a II. korcsoport második helyezettje lett

Garamvölgyi-Bene Beáta elmondta, hogy a jövőben további hangszerekkel is bővíteni kívánják a versenyzésre a lehetőségeket. Ezekhez külön szakmai zsűrit kérnek fel. A hegedűsök produkcióit is hegedűművészek bírálják majd.

De nemcsak a zenélést tanulók, hanem a zenét szerető támogatók is megmozdultak. A reméltnél jóval többen jelentkeztek szponzornak, küldtek nyereménytárgyakat. A pénzbeli adományokból hangszereket vásárolnak, így azokból is tárgynyeremény lesz, hogy ezzel is támogassák a versenyzők további tanulását. Bár csak három helyezett van kategóriánként, de sok más kiemelkedő produkciónak is jut a díjakból. A versenyzés izgalmán túl ez további motiváció a nevezéshez.

„Szeretsz zenélni?”

Két verseny között gondoltak azokra is, akik nem vesznek részt külön zenei képzésben, de szeretik a zenét. Hogy az ő figyelmüket is felkeltsék a hangszerek iránt, és bevonják őket a kezdeményezésbe, meghirdettek egy „Szeretsz zenélni?” nevű akciót, amelybe bárki beküldhetett egy rövid videót, amelyben nem zenélni, hanem beszélni kellett arról, hogy milyen zenét szeretnek, milyen hangszerek állnak közel hozzájuk és így tovább. Sok kisiskolás élt ezzel a lehetőséggel. A legjobb videókat itt is díjazták.

(A borítóképen: Garamvölgyi-Bene Beáta ifjú zenészekkel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában