SZOT-üdülőként is tündökölt a lillafüredi Palotaszálló

Ha az ember turistaként jár ezen a vidéken, azt gondolja, egy középkorból megmaradt kastély ez a kivételes szépségű épület. Ez azonban nem így van, hiszen a terveivel Lux Kálmán a múlt század húszas éveinek közepére készült el, az ünnepélyes avatására pedig 1930-ban került sor.

A nagyközönség előtt 1930. június 8-án mutatkozott be a palota. Ezen a hétvégén több mint húszezer turista, soha nem látott tömeg látogatott Miskolcra és környékére, óriási volt az érdeklődés.

Teltek-múltak az évek, a társadalom elitjének a kedvenc szórakozóhelye lett a Palotaszálló. Itt volt az Írók Gazdasági Egyesületének kongresszusa 1933-ban, a kor egyik szuperprodukciójának, a Meseautónak a forgatása 1934-ben, az első magyar filmszemle 1939-ben.

A második világháború végén katonai kórházként, a szocializmusban pedig SZOT-üdülőként funkcionált a tátralomnici szálló testvérépülete. 1993-ban vette át a működtetését egy nagy hazai szállodalánc. Manapság szépségével, eleganciájával Miskolc egyik jelképe, melyet minden lakosa magáénak érez egy kicsit.

A hetvenes évek

Milyen volt a Palotaszálló SZOT-üdülőként a hetvenes években? Ennek felidézésében volt segítségünkre Bodnár Imre, aki 1970-től 1973-ig volt a szálló alkalmazásában pincérként, ezáltal sok élménye fűződik a helyhez.

– 1970-ben a középiskola elvégzése után kerültem a szállóba, tizennyolc éves koromban. Az akkori sörözőben dolgoztam, mert az újakat mindig oda tették, a Mátyás étteremben a „nagyok” dolgozhattak. Nekem óriási élmény volt az, amilyen feltételek közé kerültem akkor. Taktaszadáról származom, igazi vidéki családból. Azok a polgári körülmények, amelyek engem ott fogadtak, teljesen ismeretlenek voltak számomra.

A sok munka összetartó közösségeket teremtett

– Jó volt dolgozni a Palotaszállóban, mindenki mindenkit ismert, segítette egymást, családias környezetben éreztem magam. Tibi bácsi, a portás mindenkiről tudta, mit csinált, és mindig szólt, ha netán tilosban jártunk.

Soltész Károly, a lillafüredi mesevilág létrehozója is vendégeik közé tartozott.

– A sörözőben Soltész Karcsi bácsi törzsvendégnek számított. Végtelenül rendes, jóakaratú ember volt, nagyon szerettük őt, felnéztünk rá. Mi voltunk a családja, ugyanis Karcsi bácsi egyedül élt a Soltész-villában. Sokszor együtt zártuk a sörözőt, és egy ilyen zárás alkalmával készült egy közös kép is rólunk.

Mátyás Rudolf, a mesterszakács

– Az Oscar-díjas, olimpiai és világbajnok mesterszakács, Mátyás Rudi bácsi is jó barátunk volt. Nekünk hivatalosan csak ebéd járt volna, de mivel a konyha nagyon sok emberre főzött, így mindig volt maradék. Rudi bácsi pedig gondoskodott róla, hogy meleg étel legyen nekünk vacsorára. Nagyon szívünkbe zártuk ezért őt, de egyébként is, jó barátként és kollégaként váltunk el egymástól.

Nem volt megkülönböztetés

– Az akkori korszellemnek megfelelően kéthetente váltották egymást a turnusok. Jártak nálunk magas rangú vendégek is, de nem is tudtuk, hogy kik ők, nem rendelkeztünk annyi információval, mint manapság a hétköznapi emberek. Mindenki ugyanazt az ellátást kapta, nem utolsósorban azért, mert nem ismertük őket, és nem is várták el a megkülönböztetést.

Szép búcsú a katonaság előtt

– Nagyon szép emlékeim vannak arról is, ahogyan búcsúztattak bevonulásom előtt. Amikor az utolsó napomon mentem az 5-ös busszal lefelé, akkor a jármű megállt a szálló előtt, kinyitotta az ajtót, a személyzet ott volt felsorakozva, és tapssal köszöntek el tőlem. Hihetetlenül megható és felemelő érzés volt számomra.

Távol a palotától

– Elkerültem Miskolcról, Lillafüredről, és a rendszerváltás után megvásároltam egy tavat a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombináttól Mád és Mezőzombor határában. Itt kialakítottam a saját elképzeléseim szerint egy kis komplexumot, nagyrészt a Palotaszállóban átélt tapasztalataim alapján. Eredeti elképzelésem szerint a Tókert vendéglőt szerettem volna megszerezni, de sajnos lemaradtam róla.

Az emlékek ma is élnek

– A feleségem a születésnapomon azzal szokott megajándékozni, hogy felvisz Lillafüredre, és sétálunk egy nagyot közösen. Természetesen a szállóba is benézünk, ahol már sok-sok új dologgal szembesülünk, minden megváltozott. De az emlékeim nem, azok nagyon szépek, és örökre megmaradnak nekem – zárta le a beszélgetés sorait Bodnár Imre.

(folytatjuk...)

(A borítókép 1970-ben készült, a Palotaszálló sörözőjében)

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/villanyrendor-a-varos-szive-5320048/

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/eskuvo-a-temetoben-5300443/

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/lovasuttal-lillafuredre-5282944/

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/tornyok-a-varos-felett-5260723/