borászati siker

2021.04.27. 16:00

Nagy aranyérem Mád folyékony aranyának

Komoly borászati sikert ért el Moszkvában a Demetervin Pincészet.

Bacsó István

Fotós: Simon Moricz-Sabjan

Szinte már megszoktuk, hogy nyugat-európai, köztük nem egyszer francia borversenyekről térnek haza magyar borok arany- és ezüst­érmekkel, különdíjakkal, amelyeknek örvendünk. De egy moszkvai versenyre külön is felkapjuk a fejünket. Amilyen megszokott volt a rendszerváltás előtt és korábban is a „keleti kapcsolat” és a borkereskedelem például Oroszországgal, annyira kuriózum ma. A versenyről és a nyertes borról kérdeztük Demeter Endre szőlész-borászt, a győztes aszú készítőjét.

Száz pont, vakkóstolás

„A versenyt a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet együttműködésével és szabályrendszere szerint rendezték meg a moszkvai Összorosz Kiállítási Központban április 13-a és 15-e között. És ugyan Moszkvában volt, de Európa számos helyéről jöttek a versenyzők és a zsűritagok is. Mi meghívásra érkeztünk, mert jó a kapcsolatunk az orosz borkereskedőkkel. Aztán közzétettük a felhívást, így több magyar borászat is indult végül a versenyen” – tudtuk meg Demeter Endrétől.

A zsűri elismert nemzetközi szakértőkből állt, akik százpontos rendszerben, vakkóstolással bíráltak. A versenyre nevezett borok mindössze harminc százaléka kaphatott díjat, és csupán négy aranyérmet osztottak ki, ezek egyikét nyerte el a mádi pincészet tokaji aszúja.

A nyolc hektáron biotermeléssel gazdálkodó pincészet a Király dűlőről származó Király Aszút kizárólag a kiemelkedő évjáratokban készíti el. A csúcsboruknak számító, „dűlős” aszút a mádi Király-hegyen található, mindössze háromhektárnyi, fél kilogrammos tőketerhelésű furmintültetvényről szüretelik. Ez érthetően limitált mennyiség készítéséhez elegendő, 2013-ban ezerháromszázhetvenhat palacknyi nemes nedűt zártak erről a dűlőről palackba.

Prémiumminőség

– Ez a bor Angliában és a Távol-Keleten örvend nagy népszerűségnek. A értékesítés jelentős része export, elsősorban csúcséttermek és borklubok kínálatában található meg Európa- és világszerte. De ma már Oroszországba sem lehet az olcsó, alacsony minőséget eladni. Ahogy régen a cári udvarnak szállítottak magyar borokat, úgy ma is ez az irány, a prémium­minőség, az exkluzivitás és a korlátozott darabszám. A magyar termelők nem a mennyiséggel, hanem a magas minőséggel tudnak versenyezni a nemzetközi piacon – avatott be a borász.

Ehhez szükséges a biogazdálkodás is, mert ez ma már a belépőszint ebben a szegmensben. Kérdésünkre, hogy ez mit jelent például a növényvédelemben, milyen vegyszereket használhatnak, elmondta, hogy kizárólag réz- és kénkombinációkat és természetes anyagokat. És a termés mennyisége is meghatározott, ezért fürtritkítás is előfordul, hogy tartható legyen mondjuk a fél kilogrammos tőketerhelés.

Ez van a csúcson most

Megtudtuk, hogy azért egy 2013-as borral indultak, mert lényegében ez az érési folyamatban az aktuális évjárat. Ezek a borok vannak most a csúcson. Nem is készítenek minden évben aszút, mert kizárólag a legjobb fürtökből lehet minőségi aszút készíteni, akkor, amikor éppen a megfelelő mennyiségű napfényt, esőt kapta a szőlő. A következő kiváló évjárat a 2017-es volt. Talán abból készülnek majd a következő díjnyertes borok.

A Demetervin évente mintegy tizenkétezer palack bort állít elő, öt-hétféle változatban. A kis szériáit gyorsan felvásárolják a legjobb borklubok, kereskedők és éttermek. Nem okoz gondot, hogy egy-egy fajtából gyakran csak ezer palack készül. A borász szellemesen megjegyezte, hogy a Ferraritól vagy a Bentley-től sem nagy szériákat rendelnek. Az értéküket éppen a limitált darabszám adja, és ez a prémiumborokra is igaz. Volt már olyan tételük, amit a bemutatás órájában egyben megvettek Nyugat-Európába. Náluk marad általában tíz-húsz darab a későbbi minőségi vizsgálatokhoz és az utókornak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában