Egy újító szellemű múzeumigazgató

Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója kapta idén a MúzeumCafé díjat. A múzeumi szaklap az újító szellemű, ambiciózus vezetői munkáért ítélte oda az elismerést a 42 éves régész-igazgatónak. Az általa vezetett intézmény az utóbbi években sorra jelentkezett különleges kiállításokkal, programokkal. A Petőfi Irodalmi Múzeum kötelékébe tartozó közgyűjtemény 2016-ban megkapta az Év múzeuma címet. Az interaktív időszaki kiállításokon túl megújultak a múzeum állandó tárlatai is, így a nyelv­újító-polihisztor Kazinczy Ferenc életművét, a térség természeti értékeit, valamint a sátor­aljaújhelyi vár ásatása során előkerült leleteket, a rommá lett erődítmény történetének folyamatosan bővülő részleteit bemutató anyagok. A meghirdetett múzeumpedagógiai programok egyaránt komoly érdeklődést váltottak ki minden korosztályból. Amíg a pandémia engedte, múzeumi napközik, táborok, foglalkozások várták a gyerekeket, a felnőttek számára pedig tematikus – olykor formabontó – előadás-sorozatokat, borászati és gasztronómiai eseményeket kínáltak. A koronavírus-járvány kezdete óta az online térbe költözött a múzeum, azóta videó- és írt blogok, kisfilmek segítségével mutatják be az intézmény munkatársai a náluk fellelhető különleges tárgyakat, valamint a város ritkán emlegetett érdekes helyeit, értékeit. Ezekről beszélgettünk az újhelyi múzeumot 2015 óta vezető Ringer Istvánnal.

Mit jelent az ön számára ez a díj, inspirálja-e a következőkben az, hogy az elmúlt időszakban ön és a múzeum is több elismerést kapott?

Természetesen nagyon örülök neki, hiszen egy rangos szakmai elismerésről van szó. Ám őszintén szólva sosem az motivált elsősorban, hogy bármiféle díjakban részesüljek akár én, akár az általam vezetett intézmény.

Az persze fontos, hogy a szakma és a közvélemény is minősít minket időnként, hiszen mindez azt jelzi, talán jó úton járunk. Ebben a díjban az a legnagyobb öröm számomra, hogy egy vidéki kisváros múzeumának vezetőjeként ismerték el a munkámat jeles szakmabeliek, akik a hazai múzeumügy és kulturális élet meghatározó szereplői.

Mire vezethető vissza az, hogy a szakma és a közönség is felfedezte azokat az értékeket, amelyeket az intézmény közvetíteni igyekszik?

Nagyon sok munkánk van ebben, és ez egy le nem zárt folyamat. Az a filozófiám, hogy egy múzeum sosincs kész, fontos a folyamatos fejlődés, a mindennapi megújulás. Az általunk elért eredmények két fontos eredőre vezethetőek vissza. Az egyik, hogy vezetőként igyekeztem reális, megvalósítható célokat kitűzni, a másik pedig, hogy ehhez az évek során megtaláltam az ideális munkatársakat. Bár ez egy egyéni díj, ám mint olyan, minősíti a munkatársaimat, mi több, a körülöttünk lévő közeget is. Egy siker sosem egytényezős, időtálló és érdemi eredményeket csak közösségben lehet elérni.

Tudatos építkezésről van szó? Melyek azok a fő szempontok, amelyek alapján szervezik a múzeum programjait, kiállításait?

Sosem szerettem munkaterveket írni, mert január elején nemigen tudom, milyen ötletem támad mondjuk rá egy hétre. Folyamatosan impulzusok érnek, sokszor támad hirtelen olyan ötletem, amit azonnal szeretnék megvalósítani. A kollégáim ettől frászt kaptak korábban, ám az évek alatt megszokták, s talán már fel sem tűnik nekik mindez. Bár a múzeumokra általánosan a változatlanság szimbólumaként tekintenek sokan, nálunk mindig minden változásban van. Ahogy a körülöttünk lévő világban és a társadalomban is. Ezeket követjük le, ezekre reflektálunk. Természetesen arról, hogy mi a fő irány, határozott elképzelésem van, s ezt hívhatjuk tudatosságnak. Meggyőződésem, hogy egy múzeum nem akkor sikeres vagy jó, ha sok látogatója van, hiszen az önmagában pusztán egy szám. A valódi lényeg az, hogy milyen hatást fejt ki lokális környezetére, hogyan tud hasznos lenni a társadalom számára, s mindezt milyen színvonalon és hatékonysággal teszi. A statisztikák helyett mi a felénk megnyilvánuló véleményekre és a párbeszédre figyelünk, a jelenben élünk, s nem önmagunk múzeuma kívánunk lenni, hanem Sátor­aljaújhelyé.

Vannak olyan rendezvényeik is, amelyek nem hagyományosan illeszkednek egy közgyűjtemény falai közé, például borászati-gasztronómiai események. Ezek szervezését miért kezdték el?

Szerettük volna árnyalni a sokakban még mindig szívósan élő képet, miszerint a múzeumok jellemzően olyan „tudástemplomok”, ahol pisszenés nélkül, pamutpapucsban kell végigcsoszogni egy tárlaton, s minden sarokban ül egy rejtvényújságot szorongató teremőr, zárás előtt pedig zörgetik a kulcsot. Az elmúlt évek infra­struktúrafejlesztései során igyekeztünk kellő hangsúllyal elegyíteni a klasszikus múzeumi tereket a fesztelenebb szórakozást nyújtó helyszínekkel, a kiállításaink építésekor nem riadtunk vissza a gegektől, a formabontó megoldásoktól. A múzeumpedagógia és andragógia jelentős hangsúlyt kap nálunk, s természetesen a programjaink összeállítása során sem félünk kilépni a múzeumi komfortzónából – erre példa az említett borest. Fontos a vendégeinkhez való hozzáállás, a kommunikáció, hogy azt érezze minden hozzánk betérő, hogy ez egy klassz kis hely. Számomra egyforma jelentőséggel bír az, hogy szakmailag jó kiállításokat rendezzünk azzal, hogy tömött és üde zöld legyen a gyep a múzeum udvarán, s a mosdókban mindig legyen szappan. Azt hiszem, a múzeumok igazi lehetősége abban rejlik, hogy egyszerre szolgálhatják a magaskultúrát, s adhatnak teret a tudomány népszerűsítésének vagy az igényes populáris programoknak, s mindezek egyáltalán nem zárják ki egymást. Sok jó példát látni erre szerte Európában és hazánkban is.

Alakult egy civil baráti kör a múzeumhoz csatlakozva. Mit mond önöknek, hogy vannak ilyen támogatóik is?

A baráti kör kialakulása is egy hosszabb folyamat eredménye volt, aminek a jelentősége messze túlmutat önmagán. Arról van szó, hogy a múzeum bizonyos értelemben a társadalmi kohézió színterévé vált, ahol emberi kapcsolatok alakultak, barátságok szövődtek, s ahol jól érezték magukat az emberek. Ezt azért fogalmazom múlt időben, mert a pandémia miatt ezek a találkozások természetesen szünetelnek, ám biztosra veszem, hogy minden ott folytatódik majd, ahol abbamaradt. Akadtak vendégeink között olyanok, akik szeretnének részt venni, bevonódni a múzeum mindennapjaiba, segíteni a munkánkat. Amikor nehezebb időket éltünk, sokan anyagiakkal is támogatták a múzeumot, s számos együttműködő partnerünk, barátunk van a városban. Ez számomra magától értetődően van így, hiszen a múzeumok társadalmi intézmények, az adófizetők pénzéből működünk, fontos, hogy minél többet adjunk visszafelé is, s keressük az együttműködés lehetőségét, akivel csak lehet.

Szintén nagyon aktív az intézmény az online térben, amelyben jeles helyi szakemberek, újságírók, riporterek, fotósok is szerepet kapnak. Miért fontos, hogy a lehetőségekhez mérten ezen a szinten is minőséget képviseljen a múzeum?

Az online jelenlét óriási lehetőségeket rejt a múzeumok számára, amelyet egyre többen ismernek fel a hazai múzeumok közül is. Mi ebben is a közösségépítést tartjuk a leginkább fontosnak, ám nagyon sok gyakorlati haszna is lehet mindennek. Az online térben kialakult párbeszéd, bizalmi viszony több esetben eredményezett jelentős gyűjteménygyarapodást a számunkra, s persze sokan az online tartalmaink kapcsán kaptak kedvet ahhoz, hogy személyesen is felkeressenek bennünket. A múzeumi blogunk a tudomány-népszerűsítés remek eszköze, videósorozatainkkal pedig igyekszünk olyan tartalmakat közvetíteni, melyek nem csak a helyiek identitásának erősítésében játszhatnak szerepet, de Sátoraljaújhely értékeit messze földön megismertetik.

A Kazinczy Múzeum előtt is voltak kiemelkedő teljesítményei. A sárospataki ágyúöntő műhely, valamint az újhelyi vár feltárása egyaránt nagy visszhangot váltott ki szakmai és turisztikai körökben. Milyen szerepet játszottak ezek abban, hogy később – illetve a várfeltárással párhuzamosan – felvállalja egy múzeum irányítását?

Attól, hogy valaki szakmailag elfogadott és legitim szereplő, még nem feltétlenül lesz eredményes vezető. Azt hiszem, a két dolog egymástól alapvetően független. A mostani munkámnak sokkal inkább egyfajta menedzseri jellege van, amiben kiemelt szerepet kap az emberekkel való kommunikáció, a szervezőmunka és a lobbi. A szakmai munkásságom talán inkább arra jó, hogy egyfajta legitimációt adjon a személyemnek bizonyos körökben, de az elméleti tudásomnak nagyon kis szeletét alkalmazom a napi tevékenységem során.

Mi motiválja a munkája során a leginkább?

A legfőbb motiváció természetesen az, hogy örömömet lelem abban, amit munkaként csinálok, s ráadásul ezért még fizetnek is. Szerencsére időben ért az a felismerés, hogy nem a múzeum és a régészet a legfontosabb dolog a világon. Fő hivatásomnak ráadásul egy ideje már azt tartom, hogy apa vagyok. Végtére is elég szerencsés vagyok, hiszen valamennyi hivatásom a hobbim is egyben.

A munkatársai is hasonló szelleműnek tűnnek. Könnyen tették magukévá ezt a fiatalos, üde múzeumszervezői látásmódot?

Azt hiszem, ez is egy hosszabb folyamat volt. Eleinte akadtak súrlódások, s mint minden emberi közösségben, adódtak és adódnak olykor konfliktusok. Ez számomra teljesen evidens dolog, a lényeg inkább abban van, hogy ezeket miként lehet meghaladni, építkezni belőle. Az elmúlt három évben már semmiféle fluktuáció nincsen a múzeumon belül, azt hiszem, megtaláltam azokat a munkatársakat, akikkel eredményes az intézmény. S persze én is rendre tanulok a hibáimból. Ahogy egy múzeum, úgy egy múzeumvezető sincsen soha teljesen kész. Ha egy pillanatra is elhinném, hogy én már ezt egészen jól csinálom, s nem akarnék folyton fejlődni, az nagy baj lenne, de szerencsére ilyesmi nem fenyeget.

El lehet-e árulni, milyen terveket dédelgetnek a közeljövőt illetően, hogyan készülnek a koronavírus-járvány utáni nyitásra?

Idén két kiállítással készülünk, s a maga nemében mindkettő különlegesnek ígérkezik. Októberben tervezzük megnyitni Sátor­aljaújhely állandó várostörténeti kiállítását, melyben egy 5 éves gyűjteményezési és előkészítő munkánk van. Augusztusban pedig Hátsó füves címmel a magyar vidéki amatőr labdarúgás elmúlt harminc évének szociográfiai és társadalomtörténeti vonatkozásait dolgozzuk fel egy időszaki kiállításban. Most a múzeum udvarát és kertjét csinosítgatjuk, hiszen abban bízunk, hogy először szabadtéri programokat tarthatunk majd. Nagyon várjuk már a találkozást a vendégeinkkel, közösségünk tagjaival. Rengeteg ötletünk van, s szeretnénk folytatni azt, ami számunkra a legfontosabb: önfeledt és tartalmas programokat, közösen eltöltött minőségi időt biztosítani a hozzánk betérőknek.

(A borítóképen: Ringer István kapta idén a MúzeumCafé díjat)