Bringatúra

2021.04.28. 14:30

Bringázás barátokkal az egészségért

A Miskolci Road Cycling Club május 2, vasárnapra egy nagyobb volumenű kerékpározást terveznek.

Forrás: ÉM

Az eseményre bárki jöhet, akinek kerékpárja van, ugyanis három különböző nehézségű távon indulnak egy baráti tekerésre. Indulás 9 órakor Miskolcon a Városház térről. A legrövidebb egy igazi bringa túra, amit tempójánál és távjánál fogva bárki teljesíteni tud. A középső táv a tapasztaltabbaknak való, a hosszú táv pedig az igazi fanatikusoknak. A legvégén mindenki Jávorkúton fog kikötni – invitál a klubvezető.

A Miskolci Road Cycling Club kerékpár szakosztálya 2017-ben alakult, elődje az MVSC kerékpár szakosztály volt – mondta el Somogyi László a csapat menedzsere. Az azóta eltelt rövid idő alatt is számos rangos eseményen, versenyen jelentek meg és értek el kiemelkedő eredményeket. 2017 óta minden évben megszervezzük a Bükk Kupa kerékpárversenyt, mely a régió egyik meghatározó versenyévé nőtte ki magát – emeli ki. A csapatra jellemző, hogy a hétvégi közös edzésekhez gyakran csatlakoznak egyéni bringások is, közösen teljesítve a távokat.

(A borítóképen: Tavaly is sokan eljöttek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában