Így taníthatjuk meg játszani a gyermekünket

Sokféleképp vélekedünk arról, hogy a gyermek számára mennyire káros, ha játék, a szabadban való mozgás helyett a televíziót bámulja. Kovács Ágnes klinikai szakpszichológus szerint a tévénézés kultúránk szerves része, így a nevelés velejárója az is, hogy a család, a környezet hogyan viszonyul a tévékészülékhez, mit ad át ebből a következő nemzedéknek.

A tevékenység velejárói

– A társadalmunk nagy része számára a mindennapokhoz hozzátartozik a tévé, ami számos következménnyel jár. Mára például a tévénézési szokásaink evolúciós szinten is befolyásolták a kognitív funkcióink működését. Az, hogy a televízió-műsorokat 15–20 percenként reklámblokkokkal szakítják meg, azt eredményezte, hogy a gyerekek figyelmének időbeli terjedelme is ennyi időre korlátozódik. A pedagógusok tapasztalatai szerint a tanórákba pont ilyen időközönként kell valamilyen szünetet beiktatniuk, vagy másfajta tevékenységre váltaniuk annak érdekében, hogy a gyerekek figyelmét fenntartsák – világított rá az összefüggésre Kovács Ágnes.

A szakértő arra a kérdésre, miszerint hogyan alakítsuk ki a gyermek egészséges tévénézési szokásait, ekképp válaszolt: különbséget kell tenni a tévézés és az otthoni mozizás között. Az eltérés főként abból adódik, hogy milyen szinten tudjuk irányítani a tevékenységet, mennyire a mi döntésünk, hogy mikor és mit nézünk meg. Az adathordozóról történő filmezés önirányított, míg a tévé és az online mód is egyre inkább manipulált tartalmakkal telített, aminek a célja az, hogy minél több ideig a képernyő előtt tartson, ezáltal minél több hirdetést tudjon kínálni. A manipulációnak csakis a tudatosság révén tudunk ellenállni. A gyerekek számára ezt nagyon nehéz megtanítani, ezért kezdetben a korlátok felállítása az elsődleges. Szakemberek szerint iskoláskorig nincsen szüksége a gyereknek a képernyőre. Valójában, mivel később is készségszinten képesek alkalmazni az infotechnikai eszközöket, tényleg nem maradnak le semmiről. A készülék alkalmas azonban arra, hogy elvegye a lehetőséget, az időt a valós kapcsolatok és élmények megélésétől és azoktól a tevékenységektől, amelyek megfelelő fejlesztőerővel bírnak. Ha mégis tévézik a gyerek, fontos, hogy legyen elég a lakásban egy készülék, nem kell mindenkinek saját. Együtt tévézzünk, figyelve egymás igényeire, és a kapott ingereket mindig beszéljük meg a kicsikkel, hogy a hatása tartós és ellenőrzött lehessen! – javasolta.

– Az a tapasztalatom, hogy ha valaki gyermekkori filmélményekről mesél, leginkább az a meghatározó számára, hogy kivel, milyen környezetben nézte azt. A kedvenc film az lesz, amelyik nézése közben jól érezte magát az ember. Taneszközként nélkülözhetetlenné vált a képernyő a tanítási folyamatban, amiben nagy szerepe van annak is, hogy felismerték a szemléltetés nagyszerűségét. Vannak olyan gyerekek, például az autisztikus spektrum tüneteivel élők, akik számára a digitális eszközök a világhoz való kapcsolódást könnyítik meg. Sok dolgot érdemes a technika segítségével tárolni, közvetíteni, felbecsülhetetlen értéke van annak is, hogy az emlékeinket tudjuk rögzíteni, átadni és újranézni – tette hozzá

Az átélés élménye

– A képernyő páratlan izgalmat nyújt, az élmény olyan ingerekként ér el minket, amik egyszerre közvetítődnek több érzékszerven keresztül. A sok inger intellektuálisan leköt, azonban az agykéreg mélyebb szintjeibe már nem jut be. Tulajdonképpen készen kapjuk a főhős érzelmeit, nincs is vele semmilyen dolgunk, nem kell a fantáziánk, az érzelmeink mozgósítása hozzá, hogy feldolgozzuk, mit akar közvetíteni. A korabeli rajzfilmek esetében a technika még hagyott számunkra feladatot, és engedte, hogy például a szimbólumok hassanak ránk, és az átélés mélyebb lehessen. A mai animációk már minden részletükben kidolgozottak, a hangeffektek, a közelítés, a fények, színek, fókusz segítségével nem kérdéses, hogy mindannyian ugyanazt az érzelmet azonosítsuk a szereplőknél.

A készen kapott hatások révén tud „kikapcsolni” a tévénézés, amire olykor valóban szükségünk van. Azonban az ember alapvetően élménykereső, kreatív, így mindig fogékony valódi élethelyzetben megélni az érzelmeket. A gyerekeket is akkor tudjuk elcsalogatni a tévé elől, ha valódi élménnyel tudjuk őket kínálni, illetve megtanítjuk őket arra, hogy megtérülő energia a távirányító nyomkodása helyett valós programot kitalálni és megszervezni. Mindez saját példánkon keresztül működhet.

Függőséget okozhat

Függőségről akkor beszélünk, ha a tevékenység már gátja a mindennapi normális életvitelnek. Ilyenkor a legcélravezetőbb feltárni, hogy mit is helyettesít a cselekvés, és ehhez képest választhatjuk ki a megfelelő terápiát. Amíg csak rossz szokásról van szó, addig könnyebb a beavatkozás. Amikor panaszolják, hogy a gyerek csak tévézik és nem tud játszani, arra igen egyszerűnek hangzó megoldás is létezik. Meg kell tanítani neki, mégpedig úgy, hogy együtt kell vele játszani. Ha ezt megteszem, aztán már magára is hagyhatom, benne fog tudni maradni az elfoglaltságban önállóan is, mert újra és újraéli a velem való együtt játszás élményét. Ezt persze mindig pótolgatni kell, de az eredmény az lesz, hogy a játékban az „együttlét” élményét dolgozza fel, és ez a kapcsolataink épüléséhez is vezet – emelte ki Kovács Ágnes.

(A borítóképen: A képernyő páratlan izgalmat nyújt...)